Sorról sorra vizsgálja az IMF a 2010-es költségvetés tervezetét

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői megkezdték Budapesten a Magyarországnak biztosított készenléti hitelkerethez kapcsolódó szerződés végrehajtásának felülvizsgálatát, és ennek részeként „sorról sorra elemzik” a 2010-es költségvetés tervezetét – mondta az IMF budapesti állandó irodájának vezetője szerdán.

MNO
2009. 11. 04. 19:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Irina Ivascsenko a CNBC amerikai tévécsatornának adott interjúban elmondta: Magyarország „jól halad a takarékossági programmal”, ezt mutatta ki az IMF, a Világbank és az Európai Unió közösen biztosított hitelkeretének felhasználásáról szóló legutóbbi, októberben készült felülvizsgálati jelentés is. Arra a kérdésre válaszolva, hogy az IMF szerint tartható-e a 2010-es költségvetési tervezetben előirányzott – a hazai össztermék (GDP) arányában számolva – 3,8 százalékos hiány, vagy az Európai Bizottsághoz hasonlóan az IMF is nagyobb deficitet valószínűsít, Ivascsenko elmondta: ezt a soron következő, negyedik jelentés fogja tisztázni.

A nemzetközi pénzügyi szervezet képviselője hozzátette: a felülvizsgálatot végző szakértők megérkeztek a magyar fővárosba, és két hét alatt elkészítik az új jelentést. A munka során a költségvetési tervezet minden egyes sorát alaposan elemzik majd – hangsúlyozta Irina Ivascsenko. Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint az idén és jövőre is 4 százalék fölött lesz Magyarországon a GDP-arányos költségvetési hiány.

A deficitprognózis alapján a brüsszeli bizottság úgy látja, hogy nem tartható a kormány által megcélzott 3,9, illetve 3,8 százalékos hiánycél. Magyarország tavaly novemberben összesen 20 milliárd euró készenléti hitelkeretet kapott az IMF-től, a Világbanktól és az Európai Uniótól, 17 hónapra. Az IMF ebből 11,7 milliárd eurót biztosított. Az IMF és az Európai Unió szeptemberben beleegyezett, hogy hat hónappal, 2010. október 5-ig meghosszabbítsák a hitelkeret felhasználásának határidejét. Az IMF a hosszabbítást azzal indokolta, hogy le kell fedni a választási időszakot és az új kormány megalakulásáig tartó átmeneti periódust.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.