„Szerbiában nem rossz más nemzethez tartozni”

Az elmúlt hét végén megalakították a nemzeti kisebbségek tanácsát, melynek fő feladata az állami szervek és a nemzeti kisebbségi tanácsok közötti koordináció. A tanács titkárává a szlovák nemzeti tanács elnökét, Ana Tomanova Makanovát választották meg, meghatározták a nemzeti ünnepeket, jelvényüket, valamint minden kisebbség zászlaját. Ebből az alkalomból beszélgetett Jelica Tapuskovics, a Szerbia Nemzetközi Rádió munkatársa Svetozar Csiplics emberi jogi és kisebbségügyi miniszterrel.

MNO
2009. 11. 07. 12:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerbiában 19 nemzeti kisebbség van. Csiplics miniszter szavai szerint, a nemzeti kisebbségek tanácsa felülvizsgálja majd a közös munkát a nemzeti tanács és helyi, tartományi és köztársasági szervek között. Ezenkívül, olyan határozatot hoztak, hogy az emberi jogi és kisebbségügyi minisztérium jelentést készít arról, melyek a nemzeti tanács legnagyobb problémái. Ebben az értelemben, az ülésen javasolták és elfogadták a lakosság összeírására vonatkozó törvénymódosítást, amely pillanatnyilag képviselőházi eljáráson van, s mely szerint a kisebbségek egyenrangúan használják majd a szerb nyelvet és anyanyelvüket.

Csiplics miniszter szavai szerint, a soron következő bejegyzés a különleges választói listákra november 9-én kezdődik minden nemzeti kisebbség számára, s négy hónapig tart. A négy hónap elmúltával állapítják meg, melyik nemzeti tanács kerül közvetlen, s melyik elektoros választásra, ami attól függ majd, melyik nemzeti kisebbségben van 50 százalék feletti bejegyzés.

A nemzeti kisebbségek problémáiról szólva Csiplics kiemelte, hogy az első helyen a pénzkérdés áll, de az oktatási, kulturális és információs intézmények megszervezése is. 19 aktív nemzeti kisebbségünk van, melyek között nagy a különbség, attól függően hol élnek. Vannak olyanok, melyek már régóta nemzeti kisebbséget alkotnak, de olyanok is, melyek meglehetősen későn alakultak meg. A nemzeti kisebbségek tagjai a szerb polgárok, más nemzeti és vallási hovatartozással. Szerencsére, Szerbia olyan ország, ahol nem rossz szerb polgárnak lenni, és más nemzethez vagy valláshoz tartozni. Ellenkezőleg, ezt Szerbiát kivételesnek teszi a térségben, pozitív értelemben, s azok a problémák melyek korábban léteztek, most nincsenek – mondta Csiplics.

(vajdasag.eu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.