Szlovákia lezárja a gyalogosok elől két ukrajnai határátkelőjét

Szlovákia kedd reggeltől lezárja a gyalogosforgalom elől két ukrajnai határátkelőjét Nagyszelmencen és Ugaron – jelentette be a szlovák belügyminiszter hétfői besztercebányai sajtótájékoztatóján. • Katasztrófahelyzet? Rohamosan terjed az új vírus Kárpátalján • Székely: Már egyéves gyermek is kaphat védőoltást

MNO
2009. 11. 02. 18:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Robert Kalinák hangsúlyozta, hogy az ukrajnai influenzajárvánnyal kapcsolatos megelőző intézkedésről van szó. A miniszter szerint Szlovákiában az ukrajnai H1N1-es influenzajárvánnyal kapcsolatosan ugyan semmi sem változott – a szlovák egészségügyi hatóságok legújabb jelentése megállapítja, hogy az országban sehol sincs a szokásosnál magasabb számú influenzás megbetegedés – a megelőző intézkedésekre szükség van, hogy csökkentsék az esetleges kockázatokat.

A határátkelőkön a hatóságok a körzeti tisztiorvosokkal együttműködve rendszeresen ellenőrizni fogják az Ukrajnából érkező utasokat, hogy kiszűrjék az esetleges betegeket és vírushordozókat – jegyezte meg a miniszter. Az állami tartalékalapból az Ukrajnával határos szlovákiai régiókba 300 ezer védőmaszkot szállítanak, hogy szükség esetén kéznél legyenek. „Megelőző intézkedésekről van szó, hogy csökkentsük a kockázatokat, s megelőzzük az esetleges bajt” – húzta alá a miniszter. Ismételten felszólította a szlovák állampolgárokat, hogy csak a legszükségesebb esetben utazzanak Ukrajnába, mert „a megbetegedés kockázata nagy”.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.