Teljesítményhez kötnék az állami vezetők javadalmazását

Mérhető és ellenőrizhető teljesítményhez kötné az állami vezetők javadalmazását a Menedzserek Országos Szövetsége (MOSZ).

MNO
2009. 11. 07. 9:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dénes Gábor, a szervezet főtitkára elmondta: a versenyszférához hasonlóan a közvagyon kezelőit is alacsonyabb alapjövedelemben, valamint a tényleges és ellenőrzött teljesítményhez kötött prémiumokban kellene részesíteni. Az ilyen többletjövedelmek alapja egyebek mellett az adott vállalat eredményességének, költséghatékonyságának, illetve akár piaci részesedésének javítása lehet – fűzte hozzá.

A MOSZ képviselője szerint az állami vezetők kiválasztása, képzése és ellenőrzése jelenleg közel sincs olyan szakmai színvonalon, mint a magántulajdonban lévő vállalatok irányítói esetében. A politikának minél hamarabb fel kell ismernie a jelenlegi állapot tarthatatlanságát, például azt, hogy egy köztulajdonban álló társaság vezetője gyakorlatilag évekig dolgozhat úgy, hogy a tulajdonosi jogokat képviselő állam érdemben rá se néz a munkája eredményeire – mutatott rá Dénes Gábor. Hozzátette: a politikusoknak le kell számolniuk ezzel az „államszocializmusból származó beidegződéssel”, hiszen például az adók is a közvagyon felelőtlen használata miatt emelkedtek a jelenlegi magas szintre.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.