Balázs Zoltán elmondta: egy rendőrségi kommandós ruhát viselő férfi és tucatnyi civil ruhás társa berontott Petőfi Sándor utcai családi házukba, majd a szobaajtókat betörve kutatásba kezdtek, s azt tudakolták, kik tartózkodnak az épületben, „miért vannak ilyen sokan”.
Mint hozzátette, a magukat rendőrnek mondó férfiak többszöri kérésére sem voltak hajlandók igazolványt mutatni, ezért hívta a rendőrséget. Az ismeretlenek megkérdezték, ki lakik az épületben, majd amikor erre választ kaptak, szó nélkül, azonnal autóba ültek és távoztak.
Balázs Zoltán – aki 2002-től független önkormányzati képviselő volt a településen – közölte, hogy szerda este unokái és gyermekei voltak nála, és a fellépés megrémítette őket. Miután értesítette a hatóságot, két járőr érkezett a valkói házhoz, azt követően ő feljelentést tett a rendőrségen.
A férfi kijelentette: soha nem került összeütközésbe a törvénnyel, ezért nem érti, miért jelentek meg nála rendőrök, és miért nem közölték, hogy mit vagy kit keresnek.
Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta: ilyen intézkedésük nem volt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) péntekre ígért az MTI-nek tájékoztatást.
(MTI)
Sallai Roland gólpassza volt a magyar légió legértékesebb terméke















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!