Tízmilliárdba kerül a bőrgyár kármentesítése

Megkezdték a volt simontornyai bőrgyár területén lévő veszélyes hulladékok elszállítását, a véglegesen 2013-ban befejeződő kármentesítés közel tízmilliárd forintba kerül – közölte a Nitrokémia Zrt. projektfelelőse.

MNO
2009. 11. 12. 6:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bőrgyár területéről négy év alatt összesen 150 ezer tonna hulladékot szállítanak el, közte 12 ezer tonna nyersbőrt, 24 ezer tonna úgynevezett húslási (bőrenyv-) maradékot és 96 ezer tonna krómos szennyvíziszapot – mondta Köves Gergely.

A kármentesítés becsült értéke 9 milliárd 509 millió forint, a projektfelelős szerint a 2009-es munkálatokra 2,4 milliárd forint áll rendelkezésre. A megbízást közbeszerzési eljáráson a Vértesi Környezetgazdálkodási Kft. vezette Simontornya 2009 Konzorcium nyerte el – tette közzé honlapján a Nitrokémia Zrt.

A szerződés szerint a konzorcium feladata a bőrgyári terület kármentesítése mellett a hulladékok ártalmatlanítása és a terület rekultivációja is. Ennek keretében ki kell cserélni közel tízezer tonna szennyezett talajt, talajvízkezelőt és monitoring rendszert kell kiépíteni. A vállalkozó egyelőre próbaszállításokat végez, ezért a munka ütemezéséről a projektfelelős nem tudott beszámolni.

A konzorcium arról tájékoztatta a város lakosságát, hogy a hulladékok jelentős részét a projekt első két évében viszik el Simontornyáról. Köves Gergely arról is szólt, hogy a bőrgyári hulladékokat a garéi lerakóba szállítják, ahol korábban a pécsi bőrgyár hulladékait is elhelyezték.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.