A GE a „Munkahelyek megőrzéséért” elnevezésű központi munkaerő-piaci program támogatására ez év február 10-én nyújtott be programtervet közvetlenül a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalhoz (FSZH). A szakképzettséggel rendelkező, pályakezdő álláskeresők munkatapasztalat-szerzésének, és a létszámleépítések megelőzése érdekében a részmunkaidős foglalkoztatás támogatásáról szóló kormányrendelet megjelenését követően a cég a támogatási igényét a rendelet ismeretében pontosította, amely így 1 milliárd 91 millió forintra változott.
A GE programtervét a szakértői bizottság megtárgyalta, a kért támogatást pedig javasolta. Ezt a szociális és munkaügyi miniszter május 19-én jóváhagyta. A munkahelymegőrző támogatás biztosítása a teljes Consumer and Industrial – kereskedelmi és ipari, vagyis gyártási tevékenységet – Üzletágat érintette (a fényforrásgyártás is ide tartozik). Az ide tartozó gyáregységek Nagykanizsán, Zalaegerszegen, Vácon, Ózdon, Hajdúböszörményben, Kisvárdán és Budapesten működnek.
A GE időközben tájékoztatta az FSZH-t arról, hogy megrendelés állományuk váratlan növekedése miatt az eredetileg kért 5 havi támogatást nem tudják igénybe venni. Ezért kérik a támogatási idő 3 hónapra történő csökkentését: így a 7 784 főt érintően támogatási összeg 654 millió forintra csökkent 8 471 munkavállaló megtartása mellett. A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ és a GE ezt követően idén június 26-án kötött hatósági szerződést, amely április 5. és október 4. közötti időszakra vonatkozik. A GE részére ez év szeptember 1-jén benyújtott elszámolás alapján végül 184 millió forintot fizettek ki az április 5. és únius 30. közötti időszakra. A júliusra, illetve a megelőző hónapokra szóló korrekciós összegként további 2,3 millió Ft támogatás elszámolása történt meg, ennek átutalására november 3-án kerül sor. A megítélt támogatásból ténylegesen 186,6 millió forintot fizettek ki, 467,6 millió forintot pedig nem használtak fel.
A cég a munkahelymegőrző támogatásra megkötött hatósági szerződésben vállalt kötelezettségét teljesítette a szaktárca állásfoglalása szerint. A GE vezetése már korábban felvette a kapcsolatot a kormány illetékes szerveivel. Az előzetes egyeztetéseket követően október 28-án, a munkavállalói képviselők és a dolgozók tájékoztatásával párhuzamosan a kormányzatot is tájékoztatták az átszervezési szándék bejelentéséről. A vállalat folytatja a tárgyalást a szakszervezetekkel és az üzemi tanáccsal. Az illetékes kormányzati szervek (MeH, SZMM, NFGM) és a cég november első hetében – az elkövetkező egy évre vonatkozó – közös feladat – és ütemtervet állít össze. Ennek segítségével kívánnak felkészülni a tervezett átszervezés várható hatásainak komplex kezelésére – tartalmazza az SZMM összegzése.
(MTI)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!