Tőkés: „Békés etnikai genocídium” zajlik Erdélyben

Megerősítette elnöki tisztségében Tőkés Lászlót hétvégi kolozsvári plenáris ülésén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), határozatot fogadva el arról, hogy a szervezetet egyesületként bejegyzik a bíróságon – számolt be vasárnap internetes honlapján az erdélyi Krónika és az erdely.ma hírportál.

MNO
2009. 11. 08. 17:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügyvezető elnök Toró T. Tibor lett, alelnökké választották Szilágyi Zsoltot, Nagy Pált, Papp Elődöt, Boros Zoltánt és Sándor Krisztinát. Az EMNT legfontosabb döntéshozó szerve a 300 tagú országos gyűlés lesz, amely évente egyszer ülésezik; az operatív vezetést a 15 tagú elnökség látja el.

Az ülés utáni sajtótájékoztatón a református püspök felvázolta a romániai magyar közösség helyzetét. Példákkal is szemléltetni próbálta az általa „békés etnikai genocídiumnak” nevezett folyamatot, amely – mint mondta – immár 90 éve az erdélyi magyarság ellen irányul. Míg száz évvel ezelőtt a románok Erdély lakosságának az 53,8 százalékát, a magyarok pedig a 31,6 százalékát tették ki, a románok aránya 2002-re 74,7 százalékra nőtt, a magyaroké pedig 19,6 százalékra csökkent. Míg 1910-ben Kolozsvár lakosságának 81,6 százaléka volt magyar, mára a románság képvisel ilyen arányt a kincses városban.

Tőkés az EMNT hat évvel ezelőtti megalakulása óta elért eredményekről szólva sikerként könyvelte el, hogy „pályakorrekcióra” késztette a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), amely – mint fogalmazott – ma már nemcsak választási kampányban veszi elő az autonómia szlogenjét. Azt is megelégedéssel nyugtázta, hogy sikerült lebontani az RMDSZ kizárólagosságának a tézisét. Szerinte Markó Béla RMDSZ-elnök és a szövetség vezetése korábban megosztó erőként tekintett az EMNT-re, ma pedig már partnerként kezeli (a legutóbbi európai parlamenti választásokon Tőkés az RMDSZ nevével fémjelzett Magyar Összefogás Listáján első helyen indult, e listán az EMNT tagjai is helyet kaptak).

Tőkés László kezdeményezte, hogy a magyarság 2010-et nyilvánítsa Trianon emlékévnek. A plenáris ülés Szilágyi Zsolt javaslatára úgy döntött, hogy az EMNT alakítson ki stratégiai partneri viszonyt az autonomista mozgalmakat tömörítő Európai Szabad Szövetséggel.

Németh Zsoltnak, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke felszólalásában az EMNT érdemének nevezte, hogy visszahozta a közbeszédbe az autonómia ügyét. A Magyarországon körvonalazódó változásokra tekintve kijelentette: számít az EMNT-re. Orbán Viktor videóüzenetét a mozivászonra vetítve nézhették meg a jelenlévők. A Fidesz elnöke „régi barátként” és „egy kormányzásra készülő magyar párt elnökeként” szólt a küldöttekhez. Fontosnak nevezte, hogy „feddhetetlen szerveződések jöjjenek létre Erdélyben”, amelyek alkalmasak az együttműködésre. Ígérete szerint „a következő magyar kormány harcolni fog azért, hogy Európában ne érvényesüljön a kettős mérce”, ha Spanyolországban, Finnországban létrejöhetett autonómia, akkor ezt a lehetőséget az erdélyi magyarok számára is biztosítani kell.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.