Eddig főként magyarországi kampányokat finanszíroztak ebből a keretből, a mostani összeg viszont főként azt szolgálja majd, hogy a pálinka külföldön is ismertebbé váljon. Az agrártárca vezetője elmondta: e területen az utóbbi néhány évben igen jelentős fejlődés volt tapasztalható. Így lehetővé vált, hogy a magyar pálinkát nemzetközileg is ismertté tegyék.
Ebben jelentős szerepet játszik az, hogy a pálinkát hungarikummá nyilvánították, létrejött a Pálinka Nemzeti Tanács, és elkészült a pálinka-törvény. A pálinka nevet pedig az unió is védetté tette. Így csak a Magyarországról származó és 100 százalékosan gyümölcsből készült párlatok esetében lehet használni a pálinka elnevezést.
Annak érdekében pedig, hogy a technológiai háttér is meglegyen a minőségi pálinka előállításához, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében lehetővé tették a pálinka-előállítók számára, hogy uniós pénzek felhasználásával is fejlesszék főzdéiket – tette hozzá Gráf József.
E program keretében mintegy ötmilliárd forintot igényeltek támogatásként a pálinkafőzőket üzemeltetők. Összesen 36 pályázatot hagytak jóvá, amelynek támogatási értéke meghaladja a kétmilliárd forintot. Az úgynevezett ártámogatási intenzitás – az ennyi támogatást kapnak a megvalósításhoz a kérelmezők – 50 százalékos. Azaz ebből a pénzből így több, mint négymilliárd forint értékű beruházást lehet finanszírozni. E fejlesztések egy része már meg is valósult – tájékoztatott az agrárminiszter.
(MTI)
„Szégyelld magad!” – Conte dührohamának súlyos következményei lehetnek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!