Az új influenzavírus okozta ukrajnai járvány növelte a védőoltás iránti igényt a határ mentén fekvő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte Balogh Irén regionális tiszti főorvos kedden. A szomszédos országban jelentkező megbetegedések érthetően felerősítették a Nyírségben élők veszélyérzetét, s a korábbinál jóval többen kérnek védőoltást a háziorvosoktól – mondta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Észak-alföldi Regionális Intézete megyei kirendeltségének főorvosa.
Hozzátette: a nagyobb létszámot foglalkoztató szabolcsi munkáltatóknál is nőtt az igény a dolgozók beoltatására. Balogh Irén adatokat egyelőre nem tudott mondani arról, hogy milyen arányú a megyében a lakosság beoltottsága, az eddigi összesítés számait most várják a háziorvosoktól.
A regionális tiszti főorvos az MTI-nek cáfolta azt az információt, amely szerint új influenzavírussal fertőzött betegeket ápolnának a szabolcsi kórházakban. Hangsúlyozta: az ÁNTSZ nyilvántartása szerint két influenzás ember szorult a héten kórházi ápolásra, de a tőlük levett minta vizsgálata kizárta, hogy a H1N1-vírus szerepet játszott volna betegségük kialakulásában.
A főorvos kitért arra is, hogy a megyei tisztiorvosi kirendeltség az ukrajnai járvány következtében jelenleg csak egyéni óvintézkedéseket tart szükségesnek Szabolcsban. Azt javasolják, hogy aki teheti, ne utazzon Ukrajnába, vagy ha az mindenképpen szükséges, akkor előtte oltassa be magát. Az új vírus elleni védőoltást egyébként mindenkinek ajánlják, hiszen a védettség hiányában esetleg kialakuló betegség súlyos következményekkel, halállal is járhat. A szakemberek fontos egyéni óvintézkedésnek tartják a tömeges helyek kerülését és az általános higiéniai követelmények betartását is.
(MTI)
Brutális pusztítást okozott a havazás, elárasztották a kárbejelentések az egyik legnagyobb hazai biztosítót















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!