Veszélybe került a budai fonódó villamoshálózat projektje, mivel a Fővárosi Önkormányzat és a II. kerületi önkormányzat nem egyeztet a felmerült problémákról. Az eredeti ütemterv ezért mára irreálissá vált, és elveszíthetik az uniós támogatást is – mondta hétfőn az MTI érdeklődésére Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője.
A projekt indításához már csak az építési engedély kiadása szükséges, de a II. kerület eddig nem adta ki ehhez a hozzájárulását, mert több szakmai kifogása is van. Ezekről azonban, amióta felügyelet nélkül maradt a fővárosban a közlekedés, a felek nem egyeztetnek – mondta Vitézy Dávid, hozzátéve: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség már felhívta a főváros figyelmét, ha nem tudják kiadni az építési engedélyt, akkor az unió visszavonja a támogatást.
Az MTI más forrásból úgy értesült, hogy a határidő november 30-a, ha eddig nem lesz építési engedély, akkor az EU nem ad pénzt a projektre. Vitézy Dávid emlékeztetett: a projekt teljes, 6 milliárdos költségéből az unió 5 milliárd forintot biztosít. Kifejtette: a projektről Hagyó Miklós felügyelete alatt elkezdődtek a tárgyalások a kerület és a főváros között, amelybe a VEKE is bekapcsolódott, de Hagyó Miklós, majd Horváth Csaba lemondása után nem született megállapodás, és azóta sem egyeztettek az ügyről.
Vitézy Dávid elmondása szerint a kerület vezetésének több jogos felvetése is van a projekttel kapcsolatban, de most az a legfontosabb, hogy megegyezés szülessen a kerület és az önkormányzat között. Ha a főváros leül tárgyalni a kerülettel, és időben megállapodnak, akkor még november végéig kiadható lesz az építési engedély, ennek birtokában kiírható a tender, és 2010 őszén megindulhat a kivitelezés – tette hozzá. A szóvivő szerint azonban az eredeti ütemterv – amely szerint 2010 elején indul a kivitelezés – irreálissá vált. Azért is fontos a határidők betartása, mert a Margit híd budai hídfőjénél új csomópontot kell kialakítani, ezért fontos lenne, ha a híd felújításának ideje alatt ezt is meg tudnák oldani – mondta.
Vitézy Dávid hangsúlyozta: a VEKE azt kéri a fővárostól, hogy üljön le a II. kerülettel, tárgyaljon, és fogadják el a reális felvetéseket. A II. kerület Vitézy Dávid elmondása szerint a többi között azt kéri: a projekt során rendezzék a Lukács fürdő előtti területet, a Komjádi uszodánál alakítsanak ki balra kanyarodó forgalmi sávot, továbbá létesüljön P+R parkoló a Bécsi út és a Vörösvári út kereszteződésében, és építsék át a Zsigmond téren a csomópontot, mert az balesetveszélyes. Ezek a felvetések a szóvivő szerint jogosak és pénzügyileg is kezelhetők, de a főváros részéről nincs tárgyaló partner – mondta.
A II. kerület még áprilisban jelezte: nem ad szakhatósági hozzájárulást a 17-es villamos meghosszabbításához, az úgynevezett budai fonódó villamoshoz, mert a jelenlegi terveket átgondolatlannak, kapkodva elkészítettnek tartja. A BKV akkor azt közölte: a projekt tervezői már 2008 tavaszán, a megvalósíthatósági tanulmány készítése közben felkeresték a II. kerületi önkormányzatot, és az igényeiket, kéréseiket figyelembe véve alakították ki a projekt műszaki tartalmát. Akkor semmilyen ellenvetés vagy igénytámasztás nem történt a kerület részéről.
A fejlesztés első ütemében a 17-es villamos jelenlegi vonala déli irányban két vonalon kapcsolódik majd a meglévő hálózathoz. A Török, illetve a Frankel Leó úton át a Moszkva tér felé, a Bem rakparton keresztül pedig a Batthyány téri vonallal adja meg az összeköttetést. A projekt keretében összekapcsolódó villamoshálózaton a 61-es járat Óbudáról a Bécsi út–Frankel Leó utca–Margit körút–Moszkva tér–Alkotás utca–Móricz Zsigmond körtér útvonalon közlekedik majd. A 19-es villamos a Bécsi út–Frankel Leó utca–Bem rakpart–Szent Gellért tér–Kelenföldi pályaudvar útvonalon, a 41-es villamos pedig a Bécsi út–Frankel Leó utca–Bem rakpart–Szent Gellért tér–Fehérvári út–Kamaraerdő útvonalon jár majd.
(MTI)
Alulöltözöttem ment ki az utcára a fiatal Veszprém vármegyei nő, videón a hősies mentőakció















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!