A Teol beszámolója szerint az ügy kiindulópontja egy tavaly áprilisi, faddi incidens volt. Egy, a községbe akkoriban beköltözött roma család házára ismeretlenek – egyébként máig nem bizonyítottan – Molotov-koktélt dobtak.
Mohácsi Viktória egyik, európai parlamenti felszólalásában ezt a faddi esetet is a romaellenes atrocitások között említette. Bényi András úgy érezte, hogy a képviselő által elmondottak nem tükrözik a valóságot. Sértőnek érezte, hogy Mohácsi Viktória úgymond lerasszistázta a falut, holott Fadd nem romaellenes. Felhívta telefonon az EP-képviselőt, a szóváltás során egyebek mellett a fent említett felszólítás is elhangzott.
Bényi András ezt később egy rádióműsorban is megismételte. Az EP-képviselő bírósághoz fordult, rágalmazás miatt. Mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság bűncselekmény hiányában felmentette Bényi Andrást. Ezután Mohácsi Viktória felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz. Az LB álláspontja szerint Bényi András kijelentése nem tényállítás volt, emiatt rágalmazás nem történhetett. A sértő kifejezés az EP-képviselő munkáját minősítette.
Az LB ebben a vonatkozásban pedig az Alkotmánybíróság 1994-es határozatát vette figyelembe, amely szerint a közszereplő politikusokkal kapcsolatos véleménynyilvánítás köre tágabb, mint más személyeknél, azaz a politikus becsületének csorbítására alkalmas sértő véleménynyilvánítás alkotmányosan nem büntethető.
(teol.hu)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!