„Viktor Janukovics nyeri meg a választásokat”

Az Egységes Közép Párt vezetője, Viktor Baloga szerint Viktor Janukovics nyeri meg a választásokat. Erről a Profil című folyóirattal folytatott interjúban beszélt.

MNO
2009. 11. 07. 12:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Baloga szerint a miniszterelnök felelős az ország gazdasági helyzetéért. Az az összeg, amely nemsokára az IMF-től érkezik (4 milliárd dollár) nem elegendő arra, hogy ki tudják fizetni a nyugdíjakat és a szociális segélyeket. A költségvetés bevételi terve ebben az évben 40 százalékban teljesült – adta hírül az Ua-reporter.com internetes hírportál.

Decemberben és januárban nyilvánvalóvá válik, hogy a kincstárban nincs elegendő pénz a nyugdíjak kifizetésére. Mindez Janukovics győzelmében döntő érvként fog szolgálni. Ennek köszönhetően Tyimosenko még jobban lemarad Janukovicstól. Mindezt a felmérés is mutatja, mely szerint Janukovics 13-14 százalékkal több szavazatot kap majd. Baloga véleménye szerint Viktor Juscsenko államfő a harmadik helyen végez majd a választásokon.

Ő jelenleg az elnök, és pusztán ez 5-7 százalék szavazatot ad neki. Azok szavaznak rá, akik megszokásból a kormányra, a stabilitásra szavaznak, akik félnek a Tyimosenkóval vagy Janukoviccsal járó elkerülhetetlen változásoktól.

„Sokan Juscsenkóra szavaznak csak azért, mert ő nem terrorizálta az üzleti szférát, nem tett éles fordulatokat semmilyen irányban sem. Őt nem érdekli a gazdaság, és a saját pártjának a fejlesztése sem érdekli. Az állam szerkezete, a humanitárius szféra érdekli, valamint Ukrajna függetlensége fontos számára. Olyan államot épít, amilyet ő elképzel, és társadalmunkban van elég olyan ember, aki kész rá szavazni azért, hogy mindez folytatódjon” – mondta Baloga.

Baloga hozzátette, hogy Juscsenkónak a keleti területeken nincs szavazótábora. Nyugat-Ukrajnában és Közép-Ukrajnában kezd esélyesebbé válni. A politikus úgy gondolja, hogy a választáson 10-12 százaléknyi támogatást kap.

(karpatinfo.net)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.