Büntetőfeljelentést kapott „ajándékba” egy MSZP-s polgármester

Büntetőfeljelentést tett a magoszos Budai Gyula Horváth Klára, Bábolna MSZP-s polgármestere, országgyűlési képviselő ellen egy földügylet miatt pénteken a Központi Nyomozó Főügyészségen.

MNO
2009. 12. 11. 9:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója, miután megtette a feljelentést, sajtótájékoztatón kifejtette: a bábolnai önkormányzat a közelmúltban vagyonkezelésre megkapott egy a magyar állam tulajdonában lévő 85 hektáros földterületet.

A vagyonkezelés szabályai szerint ezt a területet az önkormányzat nem adhatja el, ha pedig hasznosítani akarja, a vagyonkezelő hozzájárulása szükséges – tette hozzá. Budai Gyula szerint azonban Horváth Klára – a képviselő-testület döntése alapján – ezt a 85 hektárnyi földet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. hozzájárulása nélkül haszonbérleti pályázatra írta ki, a benyújtott pályázatok közül pedig a legkevesebbet ajánló IKR Zrt.-nek adta oda.

Ismertetése szerint a legnagyobb összeget ígérő pályázó hektáronként 51 ezer forintot kínált, a nyertes viszont hektáronként csak 30 ezer forintot. Mint mondta, a bábolnai önkormányzat három évre kötött bérleti szerződést az IKR Zrt.-vel, és ez idő alatt – tette hozzá – összesen 64 millió forint kárt fognak okozni a magyar államnak azzal, hogy nem a legjobb pályázati ajánlatot benyújtóval kötöttek szerződést.

A magoszos mindezek alapján csalás bűntette miatt tett feljelentést Horváth Klára ellen az ügyészségen. Budai Gyula azt kérte a főügyésztől, hogy a nyomozást rendeljék el, és indítsák meg a büntetőeljárást. Utalt arra, hogy már korábban is volt „problémája” bábolnai földügyekkel összefüggésben, ám – mint fogalmazott – azt a „polgármester asszony megúszta”, de szerinte a mostani ügyet nem fogja. Budai Gyula közölte, arra kéri Kamarás Miklóst, az MNV vezérigazgatóját, hogy rendeljen el azonnali belső vizsgálatot az ügyben. Ellenkező esetben azt kéri tőle, távozzon a vagyonkezelő éléről.

Az IKR Zrt. neve nem ismeretlen Bábolnával kapcsolatban. Völner Pál (Fidesz), a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke július 20-án arról tájékoztatta az MTI-t, hogy bíróságon támadja meg a megyei önkormányzat az MNV azon döntését, amellyel az önkormányzat ajánlatát figyelmen kívül hagyva adott át húszéves haszonbérletre több száz hektárnyi Bábolna környéki termőföldet az IKR Zrt.-nek. Az MNV később azt közölte, szabályosan kapott haszonbérletet az IKR.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.