Az alapkamat ezzel a 2006 júniusa és júliusa közötti szintre süllyedt. Ennél 20 éves története során csak egyszer, 2005. szeptembere és 2006. júniusa között állt alacsonyabb szinten, 6 százalékon. Elemzők korábban úgy vélték: a következő hónapokban még egy vagy két kamatvágással 5,5 százalékra, történelmi mélypontjára süllyedhet az alapkamat.
A testület 2008 októberében 3 százalékponttal emelte 11,50 százalékra az irányadó rátát, ezt követően hétfőig kilenc esetben csökkentette, az idén júliusi 100 bázisponton kívül minden alkalommal 50 bázisponttal.
Meglepetés az óvatos lépés
Az elemzőket meglepte a jegybank óvatos kamatcsökkentése, amelynek hátterében nyilvánvalóan a pénzpiaci feltételek elmúlt hetekben tapasztalt romlása, illetve a már megindult választási kampány áll, ám úgy vélték, hogy a jegybanki lazítás tovább folytatódhat és az alapkamat történelmi mélypontjára, 5,5-6 százalék közé csökkenhet jövőre.
Barta György, a CIB Bank elemzője a jegybanki óvatosság indokai közé sorolta a gyengülő és volatilisebbé váló forintot, az emelkedő CDS-felárat, valamint az állampapírhozamokat. Megemlítette még a 2010-es államháztartási hiány körüli politikai viták felerősödését is, amelyek növelik a fiskális lazítás kockázatát jövőre. Úgy vélte, hogy az alapkamat 2010 első negyedévében érheti el mélypontját: a monetáris tanács az eddigieknél óvatosabban, egyszer vagy kétszer csökkentheti negyed százalékponttal a kamatot, amely így is történelmi mélypontjára süllyedhet. Hozzátette azonban: ha romlanak a pénzpiaci feltételek, a jegybank akár le is állíthatja átmenetileg lazítási ciklusát.
(MTI)
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!