A telefon tulajdonosa egy XIII. kerületi középiskola bejárati ajtaján kilépve három fiatalkorú fiúval találta szemben magát. A három fiú elállta az útját, majd közülük az egyik megfenyegette és a mobiltelefonját kérte. A fiú a fenyegetés hatására átadta telefonját, amivel az elkövető elmenekült a helyszínről.
Az iskola egyik dolgozója elmondta, hogy szemtanúja volt a rablásnak és a támadók egyike az iskola korábbi tanulója. A rendőrök el is jutottak a fiatalemberhez, akinek kihallgatására – édesanyja közreműködésével – sor került. A 15 éves fiú és 16 éves társa – aki szintén a lakásban tartózkodott – elmondták, hogy az iskolánál találkoztak egy ismerősükkel. Az ismerősük – egy 14 éves fiú – leszólított egy diákot, de ők nem hallották a kettejük közötti párbeszédet, mivel távolabb álltak. A beszélgetést követően a 14 éves fiú közölte velük, hogy ő hazamegy, majd futni kezdett a villamos felé.
A harmadik fiút is sikerült előállítani, szintén szülői segédlettel. A rendőrök a fiatalokat csoportos rablás gyanúja miatt előállították a XIII. kerületi rendőrkapitányságra.
(police.hu)
Üzent a katonáknak a honvédelmi miniszter + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!