Államnyelvtörvény: civil véleményekre kíváncsi a velencei bizottság

A szlovákiai államnyelvtörvény ügyében tájékozódik a velencei bizottság, amelynek küldöttsége hétfőn Pozsonyban kezdett tisztázó jellegű beszélgetéseket a nemzeti kisebbségek, a civil szervezetek és az állami szervek képviselőivel. • A szlovák nyelvtörvényt vizsgálja a velencei bizottság

MNO
2010. 01. 18. 12:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Viliam Figusch, az Európa Tanács pozsonyi tájékoztató irodájának igazgatója az MTI tudósítójának elmondta: a küldöttség az ellentmondásos nyelvtörvényről alkotott politikai és lakossági, civil véleményekre kíváncsi.

A küldöttség hétfő délelőtt elsőként a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának (SZMK) képviselőivel folytatott megbeszélést. Petőcz Kálmán, az SZMK szóvivője elmondta: mintegy két óra állt rendelkezésükre, hogy kifejtsék véleményüket.

„Elmondtuk, hogy szükségesnek tartjuk az államnyelvtörvény módosítását. A parlamentben pedig el kellene fogadni egy átfogó kisebbségi nyelvhasználati törvényt, hogy az államnyelv és a kisebbségi nyelvek használata egyensúlyba kerüljön. Amíg ez nem történik meg, addig fel kellene függeszteni az államnyelvtörvénybe foglalt büntetéseket” – fejtette ki újságíróknak a találkozó után Petőcz.

A találkozón – mint megjegyezte – szóba került a szlovákiai kisebbségi politika egésze is, mert csak így, összefüggésekben lehet objektív képet kapni arról, hogy miről is van szó tulajdonképpen. A jogi szakértők ugyancsak meghallgatták Marek Madaric kulturális miniszter véleményét is, és felkeresik az oktatási tárcát, valamint a külügyminisztériumot. Milan Lajcák külügyminiszter kedd délben találkozik a küldöttséggel – mondta az MTI tudósítójának Figusch.

Hétfő délután a küldöttség, amelynek tagja az olasz Sergio Bartole, a belga Jan Velaers és a holland Ben Vermeulen szakértő mellett Simona Granata-Menghini, a Bizottság titkárságának osztályvezetője, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Híd képviselőit is meghallgatja. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) előzetesen úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy a küldöttséggel való találkozón részletesen ismertetni kívánják a párt nyelvtörvénnyel kapcsolatos álláspontját. Ez tartalmazni fogja azt az elemzést is, amelyben azt vizsgálták, mennyire van összhangban az államnyelvtörvény és a Szlovákia által aláírt Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, amelynek teljesítésére Pozsony nemzetközi kötelezettséget vállalt. Kedd délelőtt a küldöttség Dunaszerdahelyre látogat, ahol megbeszélést folytat a város képviselőivel.

A független nemzetközi szakértőkből álló Velencei Bizottságot (a Joggal a Demokráciáért Európai Bizottságot) az Európa Tanács tanácsadó szerveként 1990 májusában hozták létre. A bizottság főleg az alkotmányozás, a közjog, a választási kérdések és az alkotmánybíráskodás kérdéseivel foglalkozik, és a múltban olyan fontos kérdésekben foglalt állást, mint például a magyar státustörvény, a választójogi kódexek elvei, a bírói függetlenség, illetve a titkos CIA-repülések. Jelenleg azt vizsgálják, hogy a szlovák nyelvtörvény megfelel-e az európai normáknak.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.