Bajnai a jövőjéről is tárgyal az Euromoney konferenciáján?

Az Euromoney pénzügyi szaklap Közép-Kelet-Európai Fórum című nemzetközi konferenciát tart ma Bécsben, amelyen előadást tart Bajnai Gordon miniszterelnök. Bajnai Gordon az MNO információi szerint a jövőjéről is tárgyal az egyik osztrák tulajdonban álló nagybank vezetésével.• Mi lesz Bajnaival a bukás után? Itt megtudhatja!

MNO
2010. 01. 19. 7:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lapunk információi szerint a politikai pályafutását tavasszal vélhetően befejező Bajnai a Raiffeisen Bank vezetésével tárgyal arról, hogy átvenné a cég magyarországi leányvállalatának irányítását. Szollár Domokos kormányszóvivő erre vonatkozó kérdésünkre azt mondta, hogy Bajnai elsősorban pihenni akar a választások után.

A konferenciáról Szollár az MTI-nek a hétvégén nyilatkozva elmondta: a magyar miniszterelnök a közép-európai pénzügyi és gazdasági seregszemlén Vaclav Klaus, a Cseh Köztárság elnöke után másodikként tartja meg előadását. Bajnai Gordon előadása a Szükségből erény címet viseli, és a gazdasági válságról, a magyar válságkezelésről és annak eredményeiről szól. A magyar miniszterelnök kitér majd arra, hogy miként lett Magyarország a térség legsebezhetőbb országából a világ egyik legerősebb államháztartási pozíciójával rendelkező állama – tette hozzá a kormányszóvivő.

A konferencián részt vesz több közép- és kelet-európai ország pénzügyminisztere, illetve államtitkára, jelen lesz több nemzeti bank első embere, a térség számos pénzügyi, közgazdasági vezetője. A kétnapos konferencián várhatóan részt vesz Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és Ewald Nowotny, az Osztrák Nemzeti Bank kormányzója. A Euromoney által szervezett fórum idei fő témája a gazdasági válság Közép-Kelet-Európára gyakorolt hatása.

(MTI/MNO)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.