A Magyarországra irányuló ukrán forgalom tekintetében nem olyan vészes a helyzet, mint 2009 elején látszott, de azért van visszaesés – értékelte az elmúlt évet az irodavezető. A magyarországi ukrán beutazás helyzete megfelel a mai európai tendenciáknak: az ukránok utaznak külföldre, de rövidebb időre. 2009 első tíz hónapjának adatai szerint a vendégek száma csak 0,4 százalékkal csökkent, a vendégéjszakák száma azonban majdnem 16 százalékkal az előző év azonos időszakához képest.
2009 első tíz hónapjában több mint 60 ezer ukrán vendég utazott Magyarországra és átlagosan 2 vendégéjszakát töltött kereskedelmi szálláshelyeken. Az ukrán vendégek kedvelt célpontja továbbra is Budapest, a termékek közül a városnézést és gyógyüdülőhelyeken – elsősorban Hajdúszoboszlón és Hévízen – való pihenést, kikapcsolódást, illetve kulturális turizmust, fesztiválokat részesítik előnyben – mondta el Kabis Szvitlana.
A magyar szolgáltatók szeretik az ukrán turistákat, mert költekezőek. A kárpátaljai Tourinfo adatai szerint mintegy 30 ezer kárpátaljai, illetve nyugat-ukrajnai lakos tervezte, hogy Magyarországra rándul karácsonyi és szilveszteri bevásárlásokra, összesen mintegy 10 millió euró értékű összeget szánva erre.
(MTI)
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!