Elkezdték a felkészülést

Hétfőn hét NB I-es labdarúgócsapat is megtartotta első idei edzését, ezzel hivatalosan is elkezdődött a téli felkészülési időszak. A játékospiac még nem lendült igazán mozgásba, az eddigi legnagyobb fogás a Videoton nevéhez fűződik, amely a rivális Újpesttől csábította el az ősszel a válogatottban is bemutatkozó Sándor Györgyöt. Sajnálatos tény viszont, hogy a klubok egy része kijelentette, nincs pénzük szerződésben álló hazai labdarúgót igazolni, helyettük elsősorban külföldiek érkezhetnek. Nagy kérdés, hogy ilyen esetben miért nem a magyar fiatalok jutnak lehetőséghez?

Pintér Patrick
2010. 01. 08. 9:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

BUDAPEST HONVÉD

Vezetőedző: Massimo Morales (olasz)

Hétfőn elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a kispesti csapat, az olasz vezetőedző, Massimo Morales munkáját a téli alapozás során egy erőnléti edző is segíti. A klub két új játékost már igazolt is, az olasz-német kettős állampolgárságú Angelo Vaccaro a német Regionalligában szereplő Eintracht Frankfurt II együttesétől érkezett, de korábban játszott az első osztályban is, míg a francia Gary Tavars, aki már az ősz végén is járt próbajátékon a fővárosi egyesületnél, a cseh FK Most gárdáját hagyta ott a piros-feketék kedvéért.

Túl sok új arc valószínűleg nem lesz a Honvéd tavaszi keretében, a próbajátékra érkezett, Hollandiában pallérozódó Abubakari Yakubu ugyanakkor nagyon jó ajánlólevéllel rendelkezik, hiszen két élvonalbeli németalföldi klub, az Ajax és a Vitesse is soraiban tudhatta, s már több mint tucatszor pályára lépett a ghánai válogatottban is. Sorsáról később dönt a szakmai stáb.

Érkezett: Angelo Vaccaro (Eintracht Frankfurt II), Gary Tavars (FK Most)

Távozott: Martin Pastva (szabadlistán), Hrepka Ádám (MTK)

Első edzőmérkőzés: 01. 13. DAC Dunajska Streda (o).

DEBRECENI VSC-TEVA

Klubmenedzser: Herczeg András

A hosszúra nyúlt őszi szezon után szép fokozatos lendül újra munkába a címvédő, a játékosoknak ugyanis alig volt idejük kipihenni az igazán megterhelő előző fél évet (december 17-én még Magyar Kupa negyeddöntőt játszott a csapat az MTK-val). A téli felkészülés így csak január 11-én kezdődik. Bár sok pletykát hallani, egyelőre csak a Szolnokra igazoló Szélpál Tamás és Czanik Károly távozott, ők az előző fél évben kölcsönjátékosként másik egyesületben szerepeltek. Míg a bevételi oldalon a szintén kölcsönből visszarendelt Szilágyi Péter és Nagy Zoltán található.

A nemzetközi kupaszereplés igencsak kelendővé tette a Loki-játékosokat, Bodnár László, Szélesi Zoltán, Czvitkovics Péter és Rudolf Gergely iránt is van érdeklődés külföldről, de nagy esély van arra, hogy Leandro és Oláh Lóránt is Ciprusra szerződjön. Előbbit a bajnoki éllovas Omonia Nocosia, utóbbit az APOP csábítja. Oláht Dudu, Huszák és Vinicius társaságában vinné a Diósgyőr is. A Debrecen eddig két játékos iránt mutatott érdeklődést, az NB I góllövőlistáját vezető Artjom Rudnevs Zalaegerszegről érkezhet, míg Völgyi Dánielt Győrből igazolná a hajdúsági gárda.

Érkezett: Szilágyi Péter (Vasas), Nagy Zoltán (Budapest Honvéd)

Távozott: Szélpál Tamás, Czanik Károly (Szolnok)

Edzőtábor: 02. 2. Belek (Törökország)

Első edzőmérkőzés: 01. 16. Teremtorna tatabányán; ellenfelek: Dunajska Streda, Orosháza, Haladás

DIÓSGYŐRI VTK

Vezetőedző: Tornyi Barnabás

Az ősz végén távozó Aczél Zoltán helyére kinevezett, kétéves katari edzősködés után hazatérő Tornyi Barnabás a rá jellemző nagy vehemenciával vetette bele magát a munkába csapatával, amely már hétfőn megkezdte a felkészülést. Diósgyőrben rengeteg próbajátékos megfordult a héten, s továbbiak egész sora várható: a külföldi szerencsét próbálók mellett ott volt Somorjai Tamás, Szakszon Gábor, George Menougong, Dobos Attila, Csiszár Zoltán és Zsivoczky Norbert mellett Burányi Tamás, Miski Zoltán és Roszel Róbert is, közülük Szakszon és Csiszár már biztosan nem lesz a DVTK játékosa. Van esély Pintér Attila és Sadjo Haman szerződtetésére is, miként Bajzát Péter is a miskolci klub célkeresztjébe került. A csapat célja egyértelműen a bennmaradás, ehhez pedig minőségi játékosok kellene, éppen ezért szükséges lesz a keret megerősítése.

Érkezett: –

Távozott: Nagy Róbert (DVSC), Kovács Zoltán (Kaposvár), Giák Tamás, Bokros Tibor (Bőcs), Nemanja Bulatovics, Bogdan Apostu, Borisz Milicsics, Beszárion Kodalajev, Deszpot Viskovics, Faggyas Milán (szabadlistán)

Első edzőmérkőzés: 01. 16. Bőcs (o)

FERENCVÁROS

Vezetőedző: Craig Short (angol)

A Fradi is egy héttel később kezdi a felkészülést. A Visit Malta jóvoltából január végén kéthetes máltai edzőtáborba vonul majd a csapat, amelynek edzéseit Craig Short és Ron Reid vezeti majd, de elképzelhető, hogy Sam Stockley is csatlakozik majd a szakmai stábhoz. Cory Sinnottal és Matthew Lowtonnal már szerződést bontott a klub, miként lehet, hogy Samuel Wedgbury sem tér már vissza Angliából. A két jamaicai, Wolfe és Morrison csak később érkezik vissza szabadságáról, miként a pakisztáni válogatottal készülő Adnan Ahmed is. Új játékos érkezéséről még nincs hír, de az már biztos, hogy az eddig kölcsönben lévő Justin Haber marad az Üllői úton.

Érkezett: –

Távozott: Cory Sinnot, Matthew Lowton (szerződést bontottak velük)

Edzőtábor: 01. 22. – 02. 05. Málta

Első edzőmérkőzés: később kijelölendő ellenféllel Máltán

GYŐRI ETO FC

Vezetőedző: Pintér Attila

Január 4-én, hétfőn kezdett a Győr is, Pintér Attila vezetésével. Nagy a valószínűsége annak, hogy a zöld-fehér együttes alaposan kicserélődött kerettel vág majd neki a tavaszi szezonnak, hiszen a fiatal Molnár Pétert és Zámbó Bencét már kölcsön is adták a Haladásnak, Dudás Ádámot külföldről és itthonról is csábítják, míg Völgyi Dánielért a Debrecen jelentkezett be. Az ősszel alig játszó Bajzát Péterért pedig a Diósgyőr. Érkezni még ugyan nem érkezett senki, de a nehéz anyagi helyzetben lévő, játékosait potom pénzért kiárusító belga Excelsior Mouscron gárdájából több labdarúgó is Győrbe szerződhet, közülük a négyszer már a belga válogatottban is pályára lépett Jonathan Walasiak a legismertebb. Pintér Attila azonban kijelentette, csak abban az esetben szerződtetnek új játékost, ha az feltétlenül jobb a mostaniaknál.

Érkezett: –

Távozott: Molnár Péter, Zámbó Bence (Haladás)

Első edzőmérkőzés: 01. 23. DAC Dunajska Streda (o), SVSE (o)

HALADÁS

Vezetőedző: Róth Antal

Szombathelyen hétfőn találkozott először a csapat, az első hét orvosi felmérésekkel kezdődött, a tényleges munkát majd csak 11-től végzik a játékosok. A két idegenlégiós, Maikel és a jobbára sérült Victor P. Carr szerződését már decemberben felbontották, helyükre érkezett a Nyíregyházáról kiebrudalt Igor Bogdanovics és a Ciprusról visszatért, sokáig a Ferencvárossal szemező Sipos Norbert, valamint a Győrből kölcsönkapott Zámbó, Molnár duó. A vas megyei gárdánál tervezik még a szenegáli El Hadji Diouf (csak névrokona a Liverpoolban is megfordult csatárnak) leigazolását is. Bogdanoviccsal és Sipossal a támadójáték hatékonyságát növelnék, Zámbóval és Molnár pedig a védelmet kívánják megerősíteni.

Érkezett: Igor Bogdanovics (Nyíregyháza), Sipos Norbert (Nea Salamina), Molnár Péter, Zámbó Bence (Győr)

Távozott: Maikel, Victor P. Carr (szabadlistán)

Edzőtábor: 02. 02-12. Törökország

Első edzőmérkőzés: 01. 16. Teremtorna tatabányán; ellenfelek: Dunajska Streda, Orosháza, DVSC

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI

Vezetőedző: Prukner László

Prukner László együttese január 4-én kezdte a felkészülést, amelyen már ott volt az NB II-es Kaposvölgyéből igazolt Godslove is. A nigériai támadót több más élvonalbeli klub is szerződtetni kívánta, ő mégis a középmezőnyhöz tartozó Kaposvárt választotta. Mellette visszatért a kapus Kovács Zoltán is a csapathoz, ő legutóbb Diósgyőr szerepelt kölcsönben. Eddig két labdarúgó távozott, a helyzetével elégedetlen, több játéklehetőségre vágyó Farkas Krisztián visszament Szolnokra, míg Jovánczai Zoltánt szabadlistára tették. A Somogy megyei alakulat első edzőmérkőzését a horvát Cibalia ellen vívja, míg február elején egyhetes pulai edzőtáborba vonul, ahol újabb edzőmérkőzések várnak rá.

Érkezett: Kovács Zoltán (Diósgyőr), Egejuru Godslove (Kaposvölgye)

Távozott: Farkas Krisztián (Szolnok), Jovánczai Zoltán (szabadlistán)

Edzőtábor: 02. 03-10. Pula (Horvátország)

Első edzőmérkőzés: 01. 23. Cibalia (o)

KECSKEMÉTI TE-ERECO

Vezetőedző: Csertői Aurél

Négy délszláv labdarúgó, Romeo Mitrovics, Goran Perak Vladan Pelicsics és Milan Rakics szerződését még a múlt év végén felbontották Kecskeméten, így ők már nem lehettek ott a csapat január 6-i évnyitóján. A labdarúgók az orvosi vizsgálatok után majd csak 11-én kezdik a felkészülést. A KTE szeretné leigazolni a legutóbb a Slaven Belupóban szerepelt Csizmadia Csabát, de tervezik az Újpesten kevés lehetőséghez jutott Simon Attila szerződtetését is. Menyhárt Attila és Kormos László visszatért kölcsönadásából, míg Daniel Tudort a román Unirea Urzicenitől vásárolták meg. A román klub legutóbb szerepelt a Bajnokok Ligájában is, míg Tudor idehaza védett a Videoton csapatában.

Érkezett: Daniel Tudor (Unirea Urziceni), Menyhárt Attila (Vecsés), Kormos László (Szolnok)

Távozott: Romeo Mitrovics, Goran Perak, Vladan Pelicsics, Milan Rakics (felbontották a szerződésüket)

Első edzőmérkőzés: 01. 20. BKV Előre (o)

MTK

Vezetőedző: Garami József

Kedden állt munkába a Garami József vezette MTK, melyben már játékra jelentkezett az eddig sérüléssel bajlódó Balogh Béla, Bori Gábor és Vadnai Dániel, ugyanakkor Szatmári Zoltán, Szekeres Adrián és Kanta József visszatérésére még várni kell. Az esetleges távozók helyét a Sándor Károly Akadémiáról kikerülő ifjú tehetségekkel töltik majd fel, emellett Hrepka Ádám is visszatért a Honvédtól. Egyelőre Gosztonyi András eligazolásáról hallani, őt az angol élvonalban szereplő Everton hívta próbajátékra, ám az angliai zord időjárás miatt ez egyelőre lemaradt.

Érkezett: Hrepka Ádám (Budapest Honvéd)

Távozott: –

Első edzőmérkőzés: 01. 26. REAC (Budafok)

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS

Vezetőedző: Szentes Lázár

A sereghajtó Nyíregyháza is nagyon hamar elkezdte a felkészülést. A Szombathelyre igazoló Igor Bogdanovics mellett Perényi, Goia, Dosso és Mboussi szolgálataira sem tartanak igényt, utóbbiak egyelőre szabadlistán vannak. Helyükre eddig kizárólag külföldi labdarúgókat szerződtettek, s továbbiak várhatók, ők próbajátékon bizonyíthatnak. Időközben Szilágyi Norbert is visszatért kölcsönadása után, míg a balmazújvárosi Varga Mihály tesztelésen vesz részt Szentes Lázár együttesénél. Az újonnan érkezettek közül Fuad Bugerra már letette névjegyét a hazai porondon, a Ferencváros elleni Ligakupa-mérkőzésen tíz perc alatt mesterhármast ért el, igaz, csapata akkor 4-3-ra kikapott a zöld-fehérektől.

Érkezett: Predrag Bosnjak (FK Novi Sad), Fuad Bugerra (USM Annaba), Abdelali Nacim Mustapha (Blida), Martin Hurt, Diego Balbinot (JK Nömme Kaljut)

Távozott: Igor Bogdanovics (Haladás), Perényi Szabolcs, Sabin-Cosmin Goia, Sindou Dosso, Yves Simplice Mboussi (szabadlistán)

Első edzőmérkőzés: –

PAKS

Vezetőedző: Gellei Imre

Csendben, rendben kezdte meg a felkészülést szerdán a Paks gárdája, amelynek máris van új igazolása, mégpedig a Fradiban nevelkedett Bartha László személyében, aki legutóbb a másodosztályú Kozármislenyben játszott.

A csapat január 18-án Balatonfüredre utazik egyhetes edzőtáborba, majd Horvátorszába utaznak, ahol szintén eltöltenek egy hetet. A Tolna megyei gárdának nincs pénze szerződésben álló labdarúgókat igazolni, csakis szabadon igazolható labdarúgók jöhetnek szóba erősítésként. Az U20-as vb-n remeklő Szabó Jánosnak akadnak kérői idehaza és külföldön is, konkrét megkeresésről azonban még nem esett szó.

Érkezett: Bartha László (Kozármisleny)

Távozott: –

Edzőtábor: 01. 18. Balatonfüred, majd Rovinj (Horvátország)

Első edzőmérkőzés: 01. 19. Ajka (Balatonfüred)

LOMBARD PÁPA TERMÁL FC

Vezetőedző: Véber György

Véber György a téli holtszezonban Kolumbiában járt, Árki Gábor klubmenedzser társaságában a Deportivo Independiente Medellín vendéglátásának tett eleget, s nagy valószínűség szerint két labdarúgót el is hoznak majd Dél-Amerikából: Roger Canas és Cesar Quintero egyaránt erősítést jelenthet az újonc csapatnak. Eddig egyedül Béres Ferenc távozott, ő Tatabányán köthet ki végül. A két kapus, Szűcs Lajos és Takács Tamás felépült sérüléséből. A Pápa január 20-án játsza első felkészülési mérkőzését, az ellenfél a Veszprém lesz..

Érkezett: –

Távozott: Béres Ferenc (Tatabánya)

Első edzőmérkőzés: 01. 20. Veszprém (o)

ÚJPEST

Vezetőedző: William McStay (skót)

Zajlottak az események az utóbbi hetekben Újpesten, ahol előbb Sándor György eladása volt téma, a középpályás ugyanis a vetélytárs Videotonhoz szerződött, majd Sallói István mondott le sportigazgatói posztjáról, helyét Kovács Zoltán vette át, most pedig Kovács Péter, eddigi klubelnök háttérbe húzódásáról érkezett hír. A lila-fehérek mindenesetre nem szeretnék mindenáron eladni legjobbjaikat, de elképzelhető, hogy a klub szűkös anyagi helyzete ezt fogja megkívánni. Korcsmár Zsolt a holland Feyennordnál és a skót Celticnél is járt próbajátékon, ám egyelőre nem jutott szerződéshez, míg Vaskó Tamást az angol harmadosztályú Leeds United igazolhatja le.

Érkezett: –

Távozott: Sándor György (Videoton)

Edzőtábor: 01. 18-24., 02.01-07. Bük

Első edzőmérkőzés: –

VASAS

Vezetőedző: Giovanni Dellacasa (olasz)

Mészöly Gézát Giovanni Dellacasa váltotta az angyalföldi kispadon, az olasz edző nagy lendülettel el is kezdte a munkát a Fáy utcában. A sportigazgatói posztot a korábban a Fiorentinában is szerepelt Mauro Bressan tölti majd be a jövőben, persze, ha az a bizonyos olasz cégcsoport január 15-ig aláírja a megállapodást a Vasas vezetőségével, közelebbről Markovits László elnökkel. A héten három külföldi próbajátékos érkezett tesztelésre, sorsuk a szakmai stáb kezében van. Távozóról egyelőre nincs hír, bár Lázok Jánost több hazai klub is csábítja, a Vasas kizárólag külföldre adná el legértékesebb labdarúgóját.

Érkezett: –

Távozott: –

Első edzőmérkőzés: 01. 16. Videoton (o)

VIDEOTON

Vezetőedző: dr. Mezey György

A listavezető Videoton kedden kezdte el a munkát, a csapattal már együtt gyakorolt az Újpestről igazolt Sándor György is. A középpályás mellett a fehérvári klub élénken érdeklődik az észt Vitali Gussev iránt is, ő jelenleg a Levadia Tallinn játékosa. Eladni nem igazán akarnak senkit, bár Demjén Gábor és Milan Purovics távozására azért van némi esély, igaz, egyikük sem volt alapember az őszi első csapatban. Az együttes február elején tíznapos törökországi edzőtáborozáson vesz részt, s készül a tavaszi nagy menetelésre.

Érkezett: Sándor György (Újpest)

Távozott: –

Edzőtábor: 02. 03-13. Belek (Törökország)

Első edzőmérkőzés: 01. 16. Vasas (i)

ZALAEGERSZEG

Vezetőedző: Csank János

Érkezője még nincs, távozója viszont annál több lehet a Zalaegerszegnek, amely január 4-én kezdte a felkészülést Csank János vezetésével. Az NB I góllövőlistáját 11 találattal vezető Artjom Rudnevs természetesen a legkapósabb a piacon, őt elsősorban külföldre szeretnék eladni, azonban ha nem érkezik érte megfelelő ajánlat, a lett csatárért bejelentkező Debrecen is elviheti. Mellette hallani Bogunovics és Kamber távozásáról is, őket szintén külföldre értékesíteni k

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.