A munka grandiózus végeredménye a mintegy hatszázhetven oldalnyi, több mint kilencszáz költeményt tartalmazó könyv, huszonöt ciklusba szedve, tartalomjegyzékkel, betűrendes mutatóval, s az önálló kötetek jegyzékével ellátva. Utóbbi regiszter szerint a megközelítően ezer vers a gyűjteményes kötetetekkel és az elemzés tárgyát képező, szóban forgó új opussal együtt éppen huszonöt könyvben látott napvilágot.
Az 1934. szeptember 8-án, Sombereken született, hetvenöt éves költő életművének szintézis erejű, szerves része a Téli bárány című regény, amelyben Kalász Márton expresszív, fegyelmezetten egymásra csiszolt, költői erejű sorokban számol be szülőfaluja, az ungarndeutsch (magyar–német) sváb falu hétköznapjairól, kálváriájáról, idilli és tragikus történetéről, az iszonyatos traumáról, amit gyerekeknek, felnőtteknek okozott az 1945-ben kezdődött, minden korábbinál kegyetlenebb szovjet-orosz megszállás és a kommunista kísérlet.
Mint tudjuk, a kommunista terror már 1945-ben elkezdődött, 1947-től 1963-ig kiteljesedett, majd lassú agóniájával 1990-ig temette maga alá az országot, hogy máig néhány biztató évtől eltekintve egyre kevésbé burkoltan újjáéledjen. Az orosz megszállást követően Kalász Márton német nemzetiségi falujában és számtalan hasonló sorsú településen elkezdődött a megtorlás, ugyanolyan faji alapon (tökéletesen ártatlan német származású emberek ellen), mint a náci Németország által elkövetett szörnyű genocídiumok. A regény egyik nem elhanyagolható tanúbizonysága az evangéliumi kereszténység szellemében, hogy minden bosszú, megtorlás értelmetlen, hiszen nem orvosolhatja az ártatlanokon ejtett sebeket, nem hozza vissza a kivégzetteket sem, ráadásul rendszerint vétleneket sújt, tehát újabb bűnökkel tetézi az emberiség megszámlálhatatlan vétkének sorát.
Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy az emberek igazságérzetét, a világegyetem rendjét helyreállító igazságszolgáltatás és a személyre szóló, a bűnösökre irányuló törvényes számonkérés megtörténjen. Kalász Márton életrajzáról a keresztény humanizmus, a megbocsátás, a szemet szemért, fogat fogért elv értelmetlensége is eszünkbe jut, de az is, hogy az embernek nem szabad hagynia, hogy a Bibliában és a Parainesis című Kalász-versben is szereplő kígyó a bárányokra kényszeríthesse akaratát. Életművének ökonomikus, enciklopédikus szerkezete, nem mindennapi minősége, imponáló mennyisége is jelzi, hogy hátrányos származása 1990-ig arra késztette, hogy képletesen világrekordokat döntsön a versenyeken, ahol a többségnek elégséges a saját maga teremtette mércének megfelelni.
„Sehol sem töltött be bizalmi állást”
Mint minden hasonlat, ez is sántít és sarkít kissé, hiszen a művészet nem sportviadal, az időtálló nagy teljesítményeket összemérni szinte értelmetlen, de jelzi, hogy Kalász Mártonnak kemény munkával, a minőség erejével kellett az előítéletekkel naponta megbirkóznia. Bár kiválóan tanult, s már gyermekként versekkel bizonyította hűségét, magyarságát, tehetségét, 1957-ig az Ormánságban kellett először állami gazdaságban, majd Siklóson és Szigetváron népművelőként dolgoznia. Volt rádiós újságíró, 1960–1970-ig az Európa Könyvkiadó szerkesztője és elismert műfordító, 1971–1974-ig a berlini Magyar Kultúra Házának munkatársa, 1970–1985-ig az Új Írás munkatársa, majd 1986-tól a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó szerkesztője és a Vigília főmunkatársa. Magyarán 1990-ig, a Kádár-korszak puhuló szakaszában szakmai szempontból rangos munkahelyeken dolgozott, de sehol sem töltött be bizalmi állást és semmiféle funkciót. Ez a helyzet 1990 után módosult, 1991-től 1994-ig a Stuttgarti Magyar Tájékoztatási Központ igazgatója volt, 1995-től mostanáig a Károly Gáspár Református Egyetem előadója.
2001 decemberében választottuk meg a Magyar Írószövetség elnökének. A biztató kezdetek, a fideszes kultuszminiszterrel, Rockenbauer Zoltánnal kötött szerződés, a székház bérleti jogának tízéves odaítélése után, 2002-től 2007. szeptember 21-ig kellett olyan nehéz helyzetben helytállnia (ahogy a remélt változásig utódjának, Vasy Gézának is), amikor is a magyar író és a magyar irodalom nehezebb helyzetben kényszerül létezni, mint a puha diktatúrában, hiszen a jelenlegi szocialista-liberális kormány egyesíti az államszocialista diktatúra és a vadkapitalizmus minden hátrányát, az előnyök nélkül. Amikor a Magyar Írószövetséget nemcsak a kormánytól, hanem a holdudvarához tartozó lakájíróktól is méltatlan támadások érték, Kalász Márton keresztény humanista módon mindig az egyedül vállalható megoldást választva mentette meg a legnagyobb, legjelentősebb írószervezetet a széthullástól. Ahogy versében írja: „áldozatnak magadat gyöngén ne ajánld föl”, s abban is érvényesült a Parainesis igazsága: „mi vagyunk szerepünknek ma is fölé rendelése / hogy megpróbáltassanak rajtunk s kivétessenek”.
Nem voltak a totalitárius rendszert dicsőítő költemények
Kalász Márton költészetét az intellektuális, filozofikus sokrétűség, kulturális és társadalmi értelemben is enciklopedikus teljességigény, izgalmas feszültség és bukolikus idilliség együtt jellemzi. E kötet teljes vertikumában tartalmazza 1955-től szinte máig a költő legújabb verseit is, s a teljes áttekintés birtokában örömmel észleljük, hogy már a fiatalkori munkákban kialakult a költő feszes metaforikus látása, autentikus gondolatvilága: realisztikus, szociológiai értelemben is pengeéles képekből és képrepeszekből és gondolatokból épít föl látomásos versegészeket. Az is szembetűnő, hogy e lírából kimaradtak már a kezdet kezdetén a totalitárius rendszert igazoló költemények. Az 1955-ben megjelent Hajnali szekerek című kötetben minuciózusan megszerkesztett, fegyelmezett, bimetrikus, azaz egyszerre hangsúlyos és időmértékes költemények, illetve belső, gondolati ritmusra hangolt, belső monológforma művek változatos skálája mutatja meg, hogy Kalász Márton már akkor perfekt költő volt.
Jellemző az, amit a viszonylag frissen megjelent kötetről Kabdebó Lóránt professzor írt le a 2009. október 3-i Magyar Nemzet Magazinban megjelent esszében, amely az MKDSZ Magyar-Hon-Lapján is olvasható: „A ritka-szép kiállítású könyv immár egészében reprezentálhatja egy kiemelkedő jelentőségű költő teljes életművét. Egy életművet, amely az elmúlt században szokatlan összetartó erővel mond nemet a gonosznak, pedig látja, de nem féli azt. Szent Györgyként áll szemben vele. Szememben akár még Pilinszky utódát is látom benne. A megélt belső küzdelem átélője Kalász Márton költészete is. A létezés bajai ellenében az értelmet kereső versek küzdelmes sorozatának megalkotója.”
A Szent Györgyre jellemző sárkányölő hév és a bölcsesség egysége nyilatkozik meg a Május elé című versben, amely szintézisbe hozza a látomásos és a metafizikai, valamint a hajszálpontosan tájleíró költemény eszközeit. Szomorú, tragikus végkifejletet sejtet az életkép, melyben a munkanap végén a férfi – aki lehet egy öreg parasztember – egy domb tetejéről alátekint a kertek, a fák panorámájára. De lehet akár az életművére visszatekintő költő is, kinek látószögével empatikus erővel azonosul az akkor még fiatal alkotó: „Bolondság. Így megy ez naponta?” – teszi föl a már-már belenyugvón, nemcsak szkeptikusan, hanem sztoikusan rezignált kérdést. Visszarémlik a múlt, amely lehet akár a tradíció, amelyből mindahányan táplálkozunk, de lehet akár a vers keletkezéséhez mérten nem is oly régen történt megannyi szörnyűség, az internálástól a kitelepítésen és a padlássöprésen át a kivégzésekig. „Mint a tenger / mélyéről cápák, fölbukik / a múlt is merev, vad szemekkel.”
Ám a sok szenvedés és a csak azért is elvégzett, földet termékenyítő munka, a csodálatos, a harmonikus pannon táj értelmet ad egy élet, egy ország viszontagságainak. A pannon derű mögött ott feszül az alig tegnapi-mai, közép-kelet-európai magyar paraszt, magyar munkás, magyar értelmiségi, magyar költő szenvedéstörténete is. Magyarán: az öreg, a domb tetejéről a magyar tájra alátekintő magyar parasztember képe a magyar költő metaforájává szélesedik. És a verset megíró Kalász Mártoné is, akinek még a magyarságáért is meg kellett szenvednie, akár dunántúli sváb sorstársainak, kiket az emelt fővel átélt szenvedések és a hazaszeretet a leghűségesebb magyarokká avattak. A fiatal Kalász Márton lírája a későbbiekkel szinkronban is megállja a helyét: már ifjan bölcs költővé avatták a korai szenvedések, megpróbáltatások, az egyéni életúton szerzett stigmák, melyek a költeményekben a szerves közösség közös kálváriajelzéseivé finomulnak.
E kötetrészlet számos versének szereplői, a szülők, a nagyapa, az otthoni tájak, a falusi létezés megannyi életképe rímel a Téli bárány című nagyszerű regény életképeire. Kulcsfontosságú mondat hangzik el a szellemesen, játékosan szomorkás Shakespeare a méhekről című versben: „Ellentétek ép összhangja”. Mire végigolvassuk a költeményt, Kalász Márton az intellektus önfeledt játékának köszönhetően elmondja a véleményét nekünk az ellentétek harmóniájára épülő államról, a méhek valóságos, az emberek működőképesnek gondolt, de ritkán megvalósuló társadalmáról, a demokráciáról, amit szidalmazunk, de tökéletlenségei dacára jobbat kitalálni eddig nem tudtunk. A tudós költő szükségképpen szkeptikus: „Az állam polgára pedig / univerzalitására – hivatkozhatott? Úgyis: önkény használta a fogalmat először.”
Kalász Márton kötetét végigolvasva ráébredünk: életünknek éppen az a tétje, hogy megtaláljuk az Isten képére teremtett jobb önmagunkat – magyarán életünk értelmét.
(Kalász Márton összes verse, Magyar Napló, Budapest, 2009. 670 oldal, ára 4935 Ft.)
origo.hu
Így néz ki, ha Magyar Péter úgy gondolja, bármilyen nőt megkaphat
