Főbe lőtt gyermek, megalázott nagykövet: nincs bocsánatkérés

Néhány kurta-furcsa mondat – egyelőre csak ennyi hangzott el bocsánatkérés gyanánt azután, hogy szó szerint a szőnyeg szélére állította Ahmet Oguz Celikkol török nagykövetet Danni Ajalon izraeli külügyminiszter-helyettes. A diplomácia elemi szabályait is lábbal tipró felelősségre vonásra amiatt került sor, hogy Törökországban egy televíziós sorozat többször is érintette a Gázában elkövetett, az ENSZ és emberi jogi szervezetek által is elítélt, gyermekek meggyilkolásával járó izraeli hadjárat eseményeit.

MNO
2010. 01. 13. 12:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Törökország felszólította a zsidó államot: kérjen bocsánatot a nagykövetét ért „udvariatlan” bánásmód miatt, melyben az Ankarát képviselő Ahmet Oguz Celikkol részesült egy hivatalos program során.

A botrányt az robbantotta ki, hogy a török nagykövetet egy találkozón – ahol megdorgálták egy hazájában vetített televíziós sorozat miatt – olyan ülőalkalmatosságon fotóztatták a sajtó képviselőivel, ahol a nagykövet jóval alacsonyabb szinten kuporgott, mint az őt vészbíróságszerűen faggató, nála jóval magasabb székeken elhelyezkedő vendéglátói. A török zászlót eltávolították, csak az izraelit hagyták az asztalon. A vendéglátók egymás között héberül beszélve ki is jelentették, hogy „csak egy zászló lehet”, s azt is: „nem mosolygunk”.

Fotó: Reuters

A történtek után Törökország beidézte Izrael ankarai nagykövetét, hogy kifejezze „bosszúságát”. A külügyminisztérium pedig erőteljesen követelte, hogy a zsidó állam adjon magyarázatot és kérjen bocsánatot a történtek miatt.

A nyilvánvalóan sértő, a török államot annak nagykövete által egészében megalázó bánásmód ellenére az inzultust elkövető Danni Ajalon külügyminiszter-helyettes szerdán mindössze a következőket mondta: továbbra is fenntartja tiltakozását az „Izraelt Törökországban ért támadások” miatt, ám „nem az ő módszere”, hogy külföldi diplomatákat sértegessen, ezért a jövőben a diplomáciai eszközök „fokozott figyelembevételével” fogja kifejezni álláspontját.

Farkasok völgye

Oguz Celikkol beidézésének oka az volt, hogy Törökországban egy nagy népszerűségnek örvendő tévésorozatot vetítenek Farkasok völgye címmel. A filmben izraeli titkosügynökök csecsemőket rabolnak, hogy a judaizmus vallására térítsék őket. Tavaly Izrael egy másik török sorozat miatt emelt panaszt, melyben egy izraeli katona közvetlen közelről főbe lő egy mosolygó palesztin gyermeket. (A televíziós sorozat vonatkozó epizódját leírva a BBC „egy mosolygó lány”-ról, az al-Dzsazíra „palesztin csecsemők” közelről történő főbelövéséről számol be.)

A gyártó, a török Pana társaság az Anatolia hírügynökség kérdésére védelmébe vette a sorozatot: „A Farkasok völgye folytatni fogja az igazság kimondását és bemutatja a gyilkosok tevékenységét”. Emlékeztetnek: a zsidó állam az ENSZ határozatai értelmében háborús bűnös, erre utalnak a nemzetközi emberi jogi szervezetek jelentései is.

„Az izraeli államnak, amely nem tétlenkedett bombázni az ENSZ-zászló menedékében oltalmat kereső gyermekeket, miért olyan nehézkes a valós tényekkel szembesülni a Farkasok völgyében?” – teszi fel a kérdést a Pana.

„Jégkorszak” követte a gázai tömegmészárlást

A két ország között a törökök nyílt provokálása miatt közvetlenül azelőtt keletkezett feszültség, hogy – a tervek szerint – Ehud Barak védelmi miniszter szombaton Törökországba látogat.

Törökország hosszú ideje Izrael szövetségese, ám kapcsolatuk megromlott Izrael tavalyi, a gázai térség ellen indított, emberi jogi szervezetek adatai szerint 1400 palesztin áldozatot követelő tavalyi hadművelete óta.

(BBC, english.aljazeera.net, middle-east-online.com)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.