Guantánamói foglyokat vár Szlovákia

Szlovákia befogad három guantánamói foglyot – erősítette meg az elsőként a Sme.sk által közölt hírt Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter a keddi kormányülést követően.

MNO
2010. 01. 19. 12:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető szerint Szlovákia a fogolybefogadással fejezi ki támogatását Barack Obama amerikai elnök irányába. „Szlovákiának korábban is kifogásai voltak Guantánamo működésével kapcsolatban, ezért pozitívan értékeli a fogolytábor-bezárást” – mondta.

Az USA korábban azzal a kéréssel fordult az Európai Unió tagállamaihoz, fogadják be azokat a foglyokat, akik ellen nem indult büntetőeljárás, ám hazájukba nem térhetnek vissza. Lajcák nem felelt arra, melyik országból érkeznek a foglyok és hol lesznek elhelyezve. A rabok a belügyminisztérium intézményeibe kerülnek, és őrizni fogják őket, így nem jelentenek biztonsági kockázatot az állampolgárok számára. Az érintetteknek egyet kellett érteniük a szlovákiai elhelyezéssel. A foglyoknak meg kell tanulniuk szlovákul, elhelyezésükről is gondoskodnak.

Jelenleg 198 személy raboskodik a fogolytáborban, 20 államból. Szlovákia az EU 10. országa, amely hajlandó guantánamói foglyok befogadására.

(ujszo.com)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.