Közzéteszik a mezőgazdasági árak alakulását

A Központi Statisztikai Hivatal szerdán teszi közzé a mezőgazdasági árak tavaly január-novemberi alakulását.

MNO
2010. 01. 13. 8:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009. októberében 7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 7,5 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké 6,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Tavaly január–októberben az agrártermékek termelőiár-szintje 13,9 százalékkal esett vissza, ami a növényi termékek árszínvonalának 19,8 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 3,9 százalékos csökkenéséből adódott. Az agrártermékek termelőiár-szintje 2008. novemberben 22,3 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 39,6 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké pedig 4,1 százalékkal nőtt. A 2008. januártól novemberig terjedő időszakban az agrártermékek termelőiár-szintje az előző év első tizenegy hónapjához viszonyítva 1,2 százalékkal mérséklődött.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.