Lekötötték az Északi Áramlat kapacitásának felét

A Gazprom a tervezett északi-tengeri gázvezeték szállítási kapacitásának több mint a felére talált már megrendelőt.

MNO
2010. 01. 18. 13:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Már több mint 21 milliárd köbméter gázra kötöttünk szállítási szerződést dán, német, francia és brit megrendelőkkel” – mondta Matthias Warnig, az Északi Áramlat üzemeltető társaságának igazgatója az Euro című gazdasági magazinnak. A megrendelők közé tartozik az E.ON Ruhrgas mellett a Gazprom és a Wintershall leányvállalata, a Wingas is, amelyek „25 éves időtávban az érvényes szállítási szerződésekben foglalt mennyiség felett évente mintegy 9 milliárd köbméter gázra tartanak igényt az új vezetéken keresztül” – közölte a vállalat szóvivője.

A Gazprom mint 51 százalékos többségi tulajdonos mellett a BASF/Wintershall AG és az E.ON Ruhrgas AG 20-20 százalékos részesedéssel, a holland Gasunie pedig 9 százalékos részesedéssel rendelkezik az Északi Áramlatban. A konzorcium áprilisban kezdi meg a gázvezeték lefektetését és az első szállítmányokat 2011-ben tervezi megindítani Oroszországból a németországi Greifswald melletti Lubmint terminálhoz. A vezetékpár második tagjának egy évvel későbbre tervezett üzembe helyezését követően az éves szállítási kapacitás 55 milliárd köbméterre emelkedik. Matthias Warnig a gazdasági válság ellenére sem számít finanszírozási problémákra a 7,4 milliárd eurós projektnél. Az első finanszírozási fázis már az év elején lezárulhat 27 bank részvételével. Az Északi Áramlat emellett 2,6 milliárd eurós kezességvállalást is kért a német kormánytól.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.