A tájékoztatás szerint már megszűnt az árvízvédelmi készültség a Fehér-, a Fekete- és a Kettős-Körösön. A Sebes- és a Hármas-Körösön még másodfok mellett védekeznek, ám az előbbi folyón vasárnap délután, míg az utóbbin Gyománál hétfő reggelre mérsékelik a készültségi szintet. Szintén apad a Hortobágy-Berettyó is. Várhatóan hétfőre ott is elsőfokúra csökken a készültségi szint. A belvízzel elöntött területek nagysága újabb, több mint hétszáz hektárral 19.215 hektárra csökkent.
A térségben mind a tíz belvízvédelmi szakaszon készültséget tart fent az igazgatóság, nyolcban másod-, kettőben pedig elsőfok mellett küzdenek az elöntés ellen. Jelenleg 21 szivattyútelep működik, és december 23-óta majdnem 60 millió köbméter vizet emeltek át a befogadókba.
Az önkormányzatok közöl változatlanul 12 település végez belvízvédelmi munkálatokat. Másodfokú a készültség Ecsegfalván és Gyulán, míg a többi helységben a legalacsonyabb szint mellett védekeznek A meteorológiai előrejelzések szerint jelentősebb csapadék a következő napokban nem várató.
(MTI)
Kreml: Moszkva a Miamiban folytatott tárgyalások nyomán meg tudja fogalmazni álláspontját















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!