Még azt is megszúrták, aki segíteni akart

Elfogott a rendőrség három fiatalt, akik a gyanú szerint megszurkáltak két fiút a VIII. kerületben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton.

MNO
2010. 01. 16. 12:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség közleménye szerint szombaton hajnali 3 óra körül az Üllői úton sétált egy fiatalokból álló társaság, amikor az utca másik oldaláról egy négy fős csoport kiabált át nekik. A fiatalokból álló társaságból ekkor egy fiú kivált, és elindult az ellenkező irányba, a négy fős társaság azonban utánaszaladt, és késsel többször megszúrták – tette hozzá a rendőrség.

Mint írták, a sérült fiú segítségére akart sietni egy másik fiú, akit szintén megszúrtak a támadók, a két fiút a mentők kórházba szállították. Az elkövetők elmenekültek a helyszínről, majd nem sokkal később különváltak. A rendőrség munkatársai azonban gyorsan kiértek a helyszínre, ahol a személyleírás alapján elfogtak a négy emberből hármat: kettőt a Baross utcában, egyet pedig a Koszorú utcában. A csoport negyedik tagját még keresi a rendőrség. Az ügyben életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

MTI

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.