Meghalt Varga Gyula

Életének 80. évében elhunyt Varga Gyula Jászai Mari-díjas színművész, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja – tudatta a teátrum csütörtökön az MTI-vel.

MNO
2010. 01. 14. 13:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A művészt, akit január 9-én ért a halál, a színház saját halottjának tekinti. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 21-én délután 2 órakor lesz Miskolcon, a Szentpéteri kapui temető ravatalozójában.

Varga Gyula 1930. május 18-án született. A színművészeti főiskola elvégzése után 1954-ben a Szolnoki Szigligeti Színháznál kezdte pályáját, majd 1955-ben az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött. A Miskolci Nemzeti Színháznak 1959-től volt tagja. A miskolci közönség legelőször Heltai Jenő A tündérlaki lányok című vígjátékában, utoljára 2001-ben a Tizenkét dühös emberben, majd 2002-ben a Kakukkfészekben láthatta.

Miskolcon összesen 126 szerepben lépett színre. Kamaszos bájával, humorával, rögtönzéseivel táncos-komikusként rövid idő alatt a város kedvenc színésze lett. Az évek folyamán egyre összetettebb szerepekben lépett fel, majd drámai epizódokat is sikerrel formált meg. Színészetét, egész lényét a szeretetteljes humor jellemezte – olvasható a színház méltatásában.

Emlékezetes alakítása volt a Mágnás Miska, a Svejk és a Kakukk Marci címszerepe, ő játszotta Musztafa beyt a Bál a Savoyban című darabban, Froscht A denevérben és Firszt a Cseresznyéskertben. 1965-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1977-ben megkapta a Déryné-gyűrűt, 2000-ben pedig a Déryné-díjat.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.