A társaság csütörtöki közleménye szerint az adózás utáni nyereség az egy évvel korábbi 243,5 milliárd wonról 945,5 milliárd wonra (820 millió dollár) emelkedett 2009 negyedik negyedévében, a bevétel pedig 9,3 százalékkal 6650 milliárd wonra nőtt. A cég erejét mutatja, hogy az Elantra nevű Hyundai-modell jelenleg a legkelendőbb külföldi gyártású gépkocsi Kínában, amely az autóipar számára a legnagyobb piac az egész világon. A cég az olcsóbb, kisebb modellek iránti érdeklődés élénküléséből és az új autó vásárlását ösztönző kormányzati programokból is sokat profitált – mutattak rá elemzők.
A Hyundai és leányvállalata, a Kia Motors alkotta csoport a negyedik legnagyobb járműgyártó. 2010-ben a társaság éves szinten 11 százalékkal 3,46 millió darabra kívánja növelni az eladott gépkocsik, buszok és teherautók számát. Elemzők szerint az új év is sikeres lehet, mert mindinkább növekszik a Hyundai és a Kia márka elismertsége, és a kereslet növekedése kiegyenlítheti a won erősödésének és az állami ösztönző programok leállásának negatív hatását. A konszern európai központját a csehországi Nosovicében építik ki, az ottani gyár bővítésével. A beruházás végrehajtása után évente több mint 1,1 millió autót szerelnek majd össze az üzemben.
(MTI)
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
