Minden skót felnőtt alkoholista?

Összesen 50,5 millió liter tiszta alkoholt adtak el tavaly Skóciában, mely az ország lakosai között egyenlően elosztva minden egyes embernél nagyobb mennyiséget eredményez, mint a még megfelelőnek tartott heti bevitel – azaz elméletileg Skóciában minden felnőtt alkoholista – tudósít a BBC. A CNN beszámolója szerint máris hétmillió dollár gyűlt össze az Egyesült Államokban a jótékonysági SMS-ekből, amelyekkel Haitit segíti majd a Vöröskereszt.

Kovács N. László
2010. 01. 17. 14:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

BBC (bbc.co.uk)

Minden skót 46 üveg vodkának megfelelő mennyiségű alkoholt iszik meg évente – írja a BBC. A brit lap az Országos Egészségügyi Hivatal nemrégiben közölt tanulmányára hivatkozik, mely szerint minden, 18. évét betöltött skótra 12,2 liter tiszta alkohol fogyasztása jut – ez a szám egyébként 2005 óta nagyjából állandó, és 537 pint sörrel vagy 130 üveg borral is egyenértékű.

Összesen 50,5 millió liter tiszta alkoholt adtak el tavaly Skóciában, mely az ország lakosai között egyenlően elosztva minden egyes embernél nagyobb mennyiséget eredményez, mint a még megfelelőnek tartott heti bevitel – azaz elméletileg Skóciában minden felnőtt alkoholista.

A skótok italfogyasztása egyébként nagyjából 25 százalékkal meghaladja az angolokét és a walesiekét: ott nagyjából a maximális ajánlott mennyiségen belül marad ez az átlagos érték. Nicola Sturgeon skót egészségügyi miniszter szerint a kutatás eredményei „végre felébreszthetnék az alkoholár minimalizálása ellen tiltakozókat”.

Skóciában régóta folyik a vita, vajon egy minimális ár megállapítása segíthetne-e az ország alkoholproblémáin. Sturgeon szerint igen. „Ez a hatalmas növekedés minden bizonyíték szerint összefügg az alkohol 70 százalékos relatív áresésével. Ennek következménye, hogy országunk ma soha nem látott számú, alkohollal összefüggő gonddal küzd, egészségügyi, bűnügyi és gazdasági téren egyaránt. Milliárdjainkba kerül ez a harc, ezt a pénzt pedig mindannyian fizetjük. De nincs mit csodálkozni: amíg az áruházak olcsóbban adhatják az italt, mint az ásványvizet, az emberek már 3,5 fontból túlléphetik a heti ajánlott maximális mennyiséget” – mondta a miniszterasszony.

A Munkáspárt egészségügyi szakértője, Jackie Baillie képviselő szerint azonban a minimális ár megállapítása nem megoldás. „A terv, mely mellett Sturgeon oly bőszen kampányol, csupán az áruházak bevételeit növelné, miközben az ország legkomolyabb egészségügyi gondja ellen nem tenne semmit” – nyilatkozta, majd hozzátette: „Ezért a legfontosabb feladatunk ma valamilyen más, radikális megoldást találni.”

CNN (www.cnn.com)

SMS-ben segítik az amerikai fiatalok Haitit – tudósít a CNN. Nem sokkal a közép-amerikai országot megrázó hetes erősségű földrengést követően a Vöröskereszt elindította internetes-mobilos adománygyűjtő akcióját.

A szervezet Twitter-accountja kevéssel éjfél előtt ezt az üzenetet továbbította követőinek: „A 90999-es számra küldött HAITI üzenet tíz dollárral segíti a földrengés sújtotta országot.” Csütörtök este tizenegy óráig összesen mintegy 700 ezer ember döntött a haitiak támogatása mellett; az Egyesült Államok minden mobilhálózatából érkeztek üzenetek.

„Ezek az üzenetek a legnehezebben elérhető csoportot képviselik: a fiatalokat” – mondta a Verizon mobiltársaság szóvivője. „Végre reagálnak valamilyen őket is érintő dologra, és kezdenek rájönni, hogy azzal a néhány dollárral mennyit segíthetnek. A mobilkommunikáció segítségével az adakozás új korszakba léphet.” A mobilos adománygyűjtés nem új keletű dolog, eddig azonban korántsem került ennyire a reflektorfénybe: tavaly összesen négymillió dollár jutott el ilyen módon a jótékonysági szervezetekhez, míg a mostani 700 ezer adakozó máris hétmillió dollárral támogatta a Vöröskereszt erőfeszítéseit. Ráadásul úgy tűnik, a cégek sem kezelik üzletként az emberek jótékonykodási rohamát: a Verizon és a T-Mobile már régen nem számítja fel a jótékonysági SMS-ek árát. A két másik óriás, az AT&T és a Sprint eddig nem kezelte különleges módon az adományüzeneteket, a növekvő felháborodás hatására azonban ők is kénytelenek voltak így tenni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.