Mourinho húzása telitalálatnak bizonyult

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kíméletlen időjárás miatt Angliában majdnem a teljes fordulót elhalasztották a hét végén, Olaszországban és Spanyolországban azonban semmi sem hátráltatta a csapatokat, melyek kimondottan élvezetes mérkőzéseket produkáltak. Az Inter úgy nyert a Siena ellen, hogy a 87. percben még hátrányban volt. A Milan simán győzött a Juventus otthonában, ezzel alighanem megpecsételődött Ciro Ferrara sorsa a torinóiak kispadján. Hispániában a Real Madrid és a Barcelona is nyerni tudott, utóbbi 5-0-ra verte idegenben a Tenerifét.

Pintér Patrick
2010. 01. 11. 8:00

A vasárnap délután csendesebben telt, egyetlen mérkőzésen sem született igazi meglepetés. A Fiorentina, a Napoli, a Cagliari, a Palermo és a Livorno is egy góllal bizonyult jobbnak ellenfelénél, míg a forduló egyetlen döntetlenjét az Udinese és a Lazio játszotta a Friuli-stadionban. A Genoától igazolt Floccari második mérkőzésén harmadik gólját szerezte a római égszínkékeknél, míg Di Natale sorozatban harmadszor volt eredmény egymást követő játéknapokon, ezzel vezeti is az olasz élvonal góllövőlistáját.

Koman Vladimir nem játszott a Bariban, mely ugyan vezetett Firenzében, ám végül kikapott. A vasárnap esti zárómérkőzésen a Milan 3-0-ra legyőzte a végig szürkén és ötlettelenül játszó Juventust, amelynél alighanem elérkezett a váltás ideje, s a kispadon Ciro Ferrara átadhatja helyét a torinóiakkal hírbe hozott Guus Hiddinknek. A vendégek az első félidőben egy szöglet utáni szituációból szerezték meg a vezetést Nesta révén, míg a második játékrészben a brazil Ronaldinho duplázott, ezzel fölényessé vált a piros-feketék sikere.

A tabellát továbbra is az Inter vezeti, amely megőrizte nyolcpontos előnyét, míg az őt üldöző Milan és Juventus között négyre nőtt a különbség.

Eredmények:

Roma–Chievo 1-0 (De Rossi)

Internazionale–Siena 4-3 (Sneijder 2, D. Milito, Samuel, ill. Maccarone 2, Ekdal)

Fiorentina–Bari 2-1 (Mutu, Castillo, ill. Barreto)

Bologna–Cagliari 0-1 (Matri)

Udinese–Lazio 1-1 (Di Natale, ill. Floccari)

Napoli–Sampdoria 1-0 (Denis)

Genoa–Catania 2-0 (Suazo, Sculli)

Palermo–Atalanta 1-0 (Cavani – 11-esből)

Livorno–Parma 2-1 (Tavano, C. Lucarelli, ill. Dzsemaili)

Juventus–Milan 0-3 (Nesta, Ronaldinho 2)

Az élmezőny:

1. Internazionale 45 pont

2. Milan 37

3. Juventus 33

4. Napoli 33

5. Roma 32

A góllövőlistát a 12 gólos Di Natale (Udinese) vezeti.

Spanyolország, Primera División, 15. forduló

Kiadós verést mért ellenfeleire az Atlético Madrid és a Barcelona idegenben, a matracosok a Valladolid otthonában győztek 4-0-ra, míg a katalánok az újonc Tenerifét tömték ki egy ötössel. Az Atlético alaposan belehúzott az utóbbi hetekben, legutóbbi három bajnokiján hét pontot gyűjtött, s a kiesőzónából feljött a 11. helyre.

A Barcelona viszont újra a régi formáját mutatta, pedig az év elég döcögősen indult a számára (döntetlen a Villarreal elleni bajnokin, majd vereség a Király-kupa nyolcaddöntőjében a Sevilla ellen). Most azonban ismét felvillantott valamit a csapat közelmúltbeli fényéből, s a mesterhármast szerzett Messi vezérletével kiütötte a Tenerifét.

A Real Madrid is végig uralta a Mallorca elleni mérkőzést, amelyen Higuaín már a 9. percben előnyhöz juttatta a királyi gárdát, ezt pedig Granero megduplázta a második játékrész elején. A két nagy klub között így megmaradt a kétpontos különbség.

Ismét kikapott viszont a Sevilla, amely nem tud kikeveredni a hullámvölgybő – sorozatban harmadik bajnokiján szenvedett vereséget. Vadócz Krisztián még a keretbe sem került be, így nem lehetett szemtanúja csapata, az Osasuna Deportivo elleni vereségének. A Valencia papírforma győzelmet ünnepelhetett a sereghajtó Xerez otthonában.

Eredmények:

Valladolid–Atlético Madrid 0-4 (Jurado, Forlán, Reyes, Agüero)

Sevilla–Santander 1-2 (Romaric, ill. Canales 2)

Villarreal–Almería 1-1 (Nilmar, ill. Corona – 11-esből)

Málaga–Bilbao 1-1 (Welligton, F. Lorente – 11-esből)

Xerez–Valencia 1-3 (Carlos Calvo, ill. Mata, David Silva, Marchena)

Deportivo–Osasuna 1-0 (Juan Rodríguez)

Gijón–Getafe 1-0 (Diego Castro)

Espanyol–Zaragoza 2-1 (Verdu, Javi Marquez, ill. Arizmendi)

Real Madrid–Mallorca 2-0 (Higuaín, Granero)

Tenerife–Barcelona 0-5 (Messi 3, Puyol, Luna – öngól)

Az élmezőny:

1. Barcelona 43 pont

2. Real Madrid 41

3. Valencia 35

4. Deportivo 31

5. Sevilla 30

A góllövőlistát a 12 gólos Villa (Valencia) és Messi (Barcelona) vezeti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.