Nőtt a lengyel GDP

A lengyel gazdaság tavaly 1,6 százalékkal nőtt - mondta a lengyel kormányfő gazdasági főtanácsadója, Michal Boni hétfőn.

MNO
2010. 01. 11. 6:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Remélhető, hogy idén a második félévben már jobban növekednek a költségvetés bevételei, és így sikerül megfékezni a közadósság további duzzadását, idézte Boni nyilatkozatát a Gazeta Wyborcza című lap hétfő reggel. A hét végén a lengyel jegybank alelnöke, Zbigniew Hockuba úgy vélte, hogy a tavalyi utolsó negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) mindenképpen több mint 2 százalékkal, de akár 2,5-3 százalékkal is meghaladhatta az egy évvel korábbit. Szerinte a lengyel GDP az idén 2-3 százalékkal nő, de a munkanélküliség 12-13 százalékos lesz.

Az export csökkenését ellensúlyozó, viszonylag nagy hazai piac segítségével Lengyelország nagyjából megúszta a nemzetközi gazdasági válságot, legalábbis a GDP szintjén. Lengyelország gazdasági növekedése 2008-ban 5 százalékos volt, tavaly az első negyedévben 0,8 százalékra lassult az ütem éves összehasonlításban, majd a harmadik negyedévre már 1,7 százalékra kapaszkodott vissza. Decemberben a munkanélküliség 11,9 százalékos volt a novemberi 11,4 százalék után. A harmadik negyedévben egyedül a lengyel gazdaság nőtt az egész EU-ban éves összehasonlításban.

A hazai piac támogatásának azonban nagy ára volt és lesz: az Európai Bizottság utolsó előrejelzése szerint Lengyelország államháztartási hiánya tavaly a GDP 6,4 százaléka lehetett, idén 7,5 százaléka, jövőre, azaz 2011-ben 7,6 százaléka lesz, mind messzebb az európai egészségküszöbnek tartott – és az EU-tagok számára kötelezően előírt – legföljebb 3,0 százaléktól.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.