Segélykiáltások hallatszanak a romok alól Haitin + Képek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kifosztották a Világélelmezési Program élelmiszerraktárait a földrengés sújtotta haiti fővárosban. Mindeközben a Magyar Vöröskereszt a földrajzi távolság miatt elsősorban pénzadományt gyűjt a földrengés sújtotta Haiti mentési munkálataira. Haiti fővárosa, Port-au-Prince romokban hever. Ezrek vannak még az összedőlt épületek alatt, mindenütt segélykiáltások hallatszanak. • Haiti: a föld alól került elő a segélyszervezet több munkatársa + Videó

MNO
2010. 01. 15. 13:08


Ökumenikus imahét veszi kezdetét

Tomori Pál váci önkormányzati képviselő elmondta: a város által felajánlott egymillió forintot a pénzügyi és ellenőrzési bizottság biztosította csütörtökön a 14 választókörzeti keret terhére. Hozzátette: a keresztény felekezetekkel felhívást juttatnak el a váciakhoz, akik segítséget nyújthatnak, továbbá hétfőtől ökumenikus imahét veszi kezdetét. Emellett gyűjtést is szerveznek, amelynek során remélhetőleg további 150 ezer forinttal tudják segíteni a bajbajutottakat. Tore Svenning, a Nemzetközi Vöröskereszt európai zónairodájának tanácsadója arról beszélt, hogy a földrengés a népesség egyharmadát érintette, különösen a szegényeket. Közlése szerint az első felmérések alapján a legnagyobb szükség a kutató-mentő csapatok munkájára, orvosi ellátásra, élelmiszerre, elsősegélynyújtásra van. Hangsúlyozta: a Nemzetközi Vöröskereszt első lépésként 500 ezer svájci frank segélyalapot szabadított fel és mobilizált a segélyművelet megkezdésére. Ebből húszezer családot, százezer kedvezményezettet tudnak ellátni – tette hozzá.


Ezrek vannak még az összedőlt épületek alatt

A keddi, haiti földrengés halálos áldozatainak száma „jelentősen meghaladhatja a százezret” – közölte szerdán Jean-Max Bellerive, a szigetország miniszterelnöke a Sky News hírcsatornának nyilatkozva. Haiti fővárosa, Port-au-Prince romokban hever. Ezrek vannak még az összedőlt épületek alatt. Az országban szolgálatot teljesítő ENSZ-békefenntartók segítenek a helyi lakosoknak az áldozatok felkutatásában. A fővárosban káosz uralkodik, távközlési kapcsolat híján a helyi hatóságok nem képesek megszervezni a mentési munkálatokat. Nincs élelmiszer, ivóvíz és orvosság. Semmit sem tudni Haiti más földrengés sújtotta vidéki városairól. Az ENSZ becslése szerint a földrengés által érintett térségben csaknem 3,3 millió ember él.


(

Képek: Reuters


Használhatják a kubai repteret



Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.