Tihanyi Örs: Érdemes eljátszani a gondolattal: vajon hogyan reagált volna Dávid Ibolya, a polgári kormány igazságügy-minisztere, egyben az MDF frissen hivatalba lépett elnöke, ha 1999 januárjában feltárul előtte a jövő, és megtudja, mi minden fűződik majd a nevéhez tizenegy esztendővel később? Ennek köszönhetően értesül például a tényről, mely szerint pártja Bokros Lajost, a Horn-kormány pénzügyminiszterét javasolja kormányfőjelöltnek, az első számú ellenfélként pedig nem a baloldali Mesterházy Attilát, hanem Orbán Viktort nevezi meg. Az elnök asszony a továbbiakban azzal a fejleménnyel szembesül, hogy a fórum követendő stratégiáját egy budapesti melegbárban fogják megbeszélni, amelynek résztulajdonosai a Független Kisgazdapárt egykori parlamenti frakcióvezetőjének, Bánk Attilának a fiai. Bánk – aki a Magyar Vidék és Polgári Párt elnökeként tér vissza a politikai küzdőtérre – szintén buzgó támogatójává válik az MDF-nek. Az általa vezetett tömörülésnek egyébiránt az a legfőbb ismertetőjele, hogy tagságának létezését legalább akkora titok övezi, mint Észak-Korea űrfegyverkezési programját, ám mindez csöppet sem akadályozza meg abban, hogy szövetségre lépjen a „normális Magyarország” partnerekre vadászó prominensével.
A teljes cikket a Magyar Nemzet szombati számában olvashatja.
Kreml: Moszkva a Miamiban folytatott tárgyalások nyomán meg tudja fogalmazni álláspontját















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!