A visszaesés alapvető okait a nemzetközi gazdasági válságban, a Nagy-Britanniában dolgozó szlovák állampolgárok tömeges hazatérésében és a SkyEurope Airlines fapados társaság csődjében kell keresni – mondta Dana Madunická, a Stefánik Repülőtér szóvivője a SITA hírügynökségnek. A repülőtér nemzetközi forgalma 20,8 százalékkal 1,59 millió utasra esett vissza. A hazai személyszállítás 44,1 százalékkal csökkent éves szinten. A belső szlovákiai járatokat mindössze 108.100 utazó vette igénybe. A további személyszállítás 35,4 százalékkal 6.350 személyre csökkent.
„2009 a szlovákiai civil légiforgalom egyik legnehezebb éve volt. Két jelentős személyszállító légitársaság – amelyek a pozsonyi repülőteret használták bázisként – tevékenységének befejezése csak aláhúzta azt a tényt, hogy a szlovák légiközlekedés nagyon sebezhető és érzékeny minden gazdasági változásra” – jelentette ki Zdenek Schraml, a pozsonyi repülőtér ügyvezető igazgatója.
Megjegyezte: a válság idején még jobban láthatóvá vált, hogy Pozsony és Szlovákia nem túl vonzó célpontok a külföldiek szemében.A SkyEurope Airlines mellett a szintén fapados Seagle Air ment csődbe tavaly. Mindkét légitársaságnak a pozsonyi repülőtéren volt a bázisa. „Ezek a csődök nagyon kellemetlenül érintették a repülőteret” – húzta alá Zdenek Schraml. A tavalyi év pozitívuma, hogy 71 százalékkal emelkedett a teherszállítás volumene. Ez azonban továbbra sem túl jelentős, s 11 900 tonnát tesz ki. A postai küldemények szállítása viszont 23,6 százalékkal visszaesett.
(MTI)
Orbán Balázs: Két út van előttünk















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!