Yannick a Debrecené lehet

Miközben egyik meghatározó ballábas játékosát, Leandrót elvesztette a bajnoki címvédő DVSC, rögtön megtalálta utódját is a kecskeméti Yannick személyében. Az afrikai légiós már csatlakozott is a Loki keretéhez, s napokon belül aláírhatja szerződését. Játékosokat cserélt a Diósgyőr és a Győr, angolokkal erősített a Fradi, míg sok csapatnál el sem indult a játékosmozgás. Összeállításunkban többek között erről is olvashat.

Pintér Patrick
2010. 01. 15. 8:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Budapest Honvéd

Vezetőedző: Massimo Morales (olasz)

Szerdán lejátszotta első felkészülési mérkőzését a kispesti együttes, az ellenfél a Dunaszerdahely gárdája volt. A találkozón a kezdőcsapatban kapott helyett a próbajátékon lévő ghánai Abubakari Yakubu, aki korábban az Ajax és a Vitesse együttesében is lehúzott öt-öt évet, valamint az olasz–német Angelo Vaccaro is, akit decemberben szerződtettek az Eintracht Frankfurt tartalékegyüttesétől. Az első perctől ott volt a pályán a szintén tesztelésre érkezett Andei Lisonec, aki az FC Slovácko futballistája. Az összecsapást végül 3–0-ra a Honvéd nyerte, a gólokon a napokban megnősült Diego, Macko és Abraham osztozott. A kispesti gárda pénteken a Nagyváraddal játszik gyakorlómérkőzést.

Érkezett: Angelo Vaccaro (Eintracht Frankfurt II), Gary Tavars (FK Most)

Távozott: Martin Pastva (szabadlistán), Hrepka Ádám (MTK)

Következő edzőmérkőzés: január 15., FC Oradea (o)

Debreceni VSC-TEVA

Klubmenedzser: Herczeg András

A bajnoki címvédő Debrecennél a Rudolf Gergely szerződése körüli hercehurca jelentette a legfőbb beszédtémát a héten, a hazai sportnapilap is folyamatosan a címlapján követte nyomon a labdarúgó ügyet, ám megoldás egyelőre nem született. A labdarúgó ugyanis maradna Debrecenben, ezért viszont 80 millió forintot kér, a vezetők azonban még most eladnák a nyáron lejáró szerződésű játékost. Rudolfért több külföldi klub is bejelentkezett az ősszel, konkrétumokról azonban még nem lehetett hallani. Közben véglegessé vált, hogy a balhátvéd Leandro a ciprusi Omonia Nicosiához igazolt. Hrepka Ádám és Yannick viszont a cívisvárosba érkezhet, utóbbi már a piros-fehérekkel készül, s jók az esélyek arra, hogy napokon belül aláírjon.

Érkezett: Szilágyi Péter (Vasas), Nagy Zoltán (Budapest Honvéd)

Távozott: Szélpál Tamás, Czanik Károly (Szolnok)

Első edzőmérkőzés: január 16-án teremtorna Tatabányán, ellenfelek: Dunajska Streda, Orosháza, Haladás

Diósgyőri VTK

Vezetőedző: Tornyi Barnabás

Négy biztos érkezője már van a Diósgyőrnek, amely a Győri ETO FC-től kölcsönvette Zámbó Bencét (őt korábban a Haladással is hírbe hozták), Zoran Supicsot, Bajzát Pétert és Bojan Brnovicsot, cserébe viszont elengedte Takács Pétert és Búrány Tamást a kisalföldi gárdához. A DVTK az előző hét végén második lett egy emléktornán, a döntőben a másodosztályú Bőcs 4–3-ra verte Tornyi Barnabás együttesét, a gólkirályi címet viszont Balajti Ádám szerezte meg. A miskolci együttessel szóba hozták a korábban Újpesten és a Honvédnál is szerepelt Tóth Balázst. Az új játékosok mellett valószínűleg jó néhány próbajátékon lévő labdarúgó is pályára lép szombaton a Bőcs elleni idei első tesztmérkőzésen.

Érkezett: Zámbó Bence, Zoran Supics, Bajzát Péter, Bojan Brnovics (Győri ETO FC)

Távozott: Takács Péter, Búrány Tamás (Győri ETO FC), Nagy Róbert (DVSC), Kovács Zoltán (Kaposvár), Giák Tamás, Bokros Tibor (Bőcs), Nemanja Bulatovics, Bogdan Apostu, Borisz Milicsics, Beszárion Kodalajev, Deszpot Viskovics, Faggyas Milán (szabadlistán)

Első edzőmérkőzés: január 16., Bőcs (o)

Ferencváros

Vezetőedző: Craig Short (angol)

Hétfőn a Fradi is elkezdte a téli felkészülést, keretéből azonban jó néhány játékos hiányzott még: Wolfe és Morrison a jamaicai nemzeti csapattal készül, míg a nagy valószínűséggel Szolnokra igazoló Igor Pisanjuk a kanadai U21-es nemzeti együttesbe kapott meghívót. Az biztossá vált, hogy Anthony Elding és Sam Stockley az FTC futballistája lesz tavasszal, Csizmadia Csaba ügyében ugyanakkor még nem született döntés. Egyre közelebb kerülnek viszont a megállapodáshoz Filkor Attila ügyében az Internazionaléval, a fiatal középpályás így a következő fél évet az Üllői úton töltheti. A távozók sora is gyarapodott a héten, James Ashmore és Samuel Wedgbury sem valószínű, hogy visszatér a IX. kerületbe.

Érkezett: Anthony Elding (Crewe Alexandra), Sam Stockley (Port Vale)

Távozott: Kovács István (Cegléd), Cory Sinnot, Matthew Lowton, James Ashmore, Samuel Wedgbury (visszatértek Angliába)

Első edzőmérkőzés: január 16-án teremtorna Tatabányán, ellenfelek: Tatabánya, Pápa, Cibalia

Győri ETO FC

Vezetőedző: Pintér Attila

Nagy változások történtek a héten a Győri ETO keretében, Zámbó Bence, Zoran Supics, Bajzát Péter és Bojan Brnovics kölcsönbe a Diósgyőr csapatához került, míg onnan Takács Péter és Búrány Tamás érkezett. Szinte biztosra vehető, hogy Győrben játszik tovább a belga Mouscrontól jött El-Araisi–Walasiak–Sapina trió. Velük együtt jóval erősebb lehet a zöld-fehérek kerete, mint volt ősszel, így Pintér Attila együttese joggal reménykedhet abban, hogy meg tudja őrizni helyét az élmezőnyben. Felkészülési találkozót még nem játszott a gárda, erre a jövő héten kerül sor a Dunaszerdahely és a Soproni VSE ellen.

Érkezett: Takács Péter, Búrány Tamás (Diósgyőr)

Távozott: Molnár Péter (Haladás), Zámbó Bence, Zoran Supics, Bajzát Péter, Bojan Brnovics (Diósgyőr)

Első edzőmérkőzés: január 23., DAC Dunajska Streda (o), SVSE (o)

Haladás

Vezetőedző: Róth Antal

A héten eldőlt, hogy Molnár Péterrel ellentétben Zámbó Bence mégsem érkezik Győrből, az U20-as válogatottal világbajnoki bronzérmet szerzett védőjátékos inkább Diósgyőrbe igazolt. A klub viszont megegyezett a szenegáli El Hadji Diouffal, aki fél évre kötelezte el magát Szombathelyre. A középpályásként számításba vett afrikai légiós legutóbb a görög AEK Athén játékosa volt. A csapat első edzőmérkőzését január 20-án játssza majd az Újpest ellen, előtte azonban még részt vesz a tatabányai teremtornán, ahol ellenfelei között ott lesz a Dunaszerdahely, az Orosháza és a Debrecen is.

Érkezett: Igor Bogdanovics (Nyíregyháza), Sipos Norbert (Nea Salamina), Molnár Péter (Győr)

Távozott: Maikel, Victor P. Carr (szabadlistán)

Első edzőmérkőzés: január 16-án teremtorna Tatabányán, ellenfelek: Dunajska Streda, Orosháza, DVSC

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI

Vezetőedző: Prukner László

Meglehetősen csendben zajlik a felkészülés a kaposvári csapatnál, a Kaposvölgyétől érkezett Godslove-on, és a diósgyőri kölcsönadásból visszatért Kovács Zoltánon kívül egyelőre nincs új játékos a keretben, amelynek tagja még a több élvonalbeli és külföldi klub által is körüludvarolt Nemanja Nikolics is, a Rákóczi házi gólkirálya.

Érkezett: Kovács Zoltán (Diósgyőr), Egejuru Godslove (Kaposvölgye)

Távozott: Farkas Krisztián (Szolnok), Jovánczai Zoltán (szabadlistán)

Edzőtábor: 02. 03-10. Pula (Horvátország)

Első edzőmérkőzés: 01. 23. Cibalia (o)

KECSKEMÉTI TE-ERECO

Vezetőedző: Csertői Aurél

A múlt héten kész tényként kezelték, később mégis kiderült, közel sem olyan biztos, hogy a Kecskemét szerződtetni tudja a román bajnoki címvédő Unirea Urziceni kapusát, a korábban Magyarországon már megfordult Daniel Tudort. A hálóőr ugyan szóban elígérkezett a lila-fehérekhez, de klubja még nem adta áldását a cserére. Yannick viszont egyre távolabb kerül Csertői Aurél csapatától, a ballábas középpályás már a Debrecennel készül, de szóba hozták már az Újpesttelis. Nagy valószínűséggel azonban tavasszal már nem a KTE labdarúgója lesz.

Érkezett: Menyhárt Attila (Vecsés), Kormos László (Szolnok)

Távozott: Romeo Mitrovics, Goran Perak, Vladan Pelicsics, Milan Rakics (felbontották a szerződésüket)

Edzőtábor: 01. 25-31. Mezőkövesd

Első edzőmérkőzés: 01. 20. BKV Előre (o)

MTK

Vezetőedző: Garami József

Alighogy elkezdte a felkészülést, a szinte az egész őszt sérülés miatt kihagyó Szabó Ádámot újra műteni kell, s ezért újabb egy hónapos kihagyásra kényszerül. Lencse Lászlóért viszont bejelentkezett az izraeli Maccabi Haifa, amely azonban még sokallja az érte kért egymillió eurót. Nem dőlt még el a sorsa Hrepka Ádámnak sem, akit több NB I-es csapat is vinne. Más távozóról, érkezőről egyelőre nincs hír.

Érkezett: Hrepka Ádám (Budapest Honvéd)

Távozott: –

Első edzőmérkőzés: 01. 26. REAC (Budafok)

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS

Vezetőedző: Szentes Lázár

Több próbajátékos is érkezett a héten Nyíregyházára, ám egyelőre egyikük sem kapott szerződést a klubtól. Ily módon biztossá vált, hogy négy fehérvári labdarúgó közül Kocsis Gábor sem a Spartacusban játszik tavasszal. Elképzelhető ugyanakkor, hogy a novemberben eltávozott Bölcsföldi Viktor visszatér Szentes Lázár együtteséhez. A héten az azeri kapust, Ruszlan Medzsidovot, valamint a nagyecsedi kölcsönadásból hazatért Simon Gergelyt is tesztelik.

Érkezett: Predrag Bosnjak (FK Novi Sad), Fuad Bugerra (USM Annaba), Abdelali Nacim Mustapha (Blida), Martin Hurt, Diego Balbinot (JK Nömme Kaljut)

Távozott: Igor Bogdanovics (Haladás), Perényi Szabolcs, Sabin-Cosmin Goia, Sindou Dosso, Yves Simplice Mboussi (szabadlistán)

Első edzőmérkőzés: 01. 23-24. Teremtorna Miskolcon, ellenfelek: Diósgyőr, Debrecen, Borsod megyei válogatott

PAKS

Vezetőedző: Gellei Imre

Ismét sok a sérült labdarúgó a paksi keretben, többek között Lisztes Krisztián, Tököli Attila, Urbán Gábor, Báló Tamás, Sipeki István és Böde Dániel volt kénytelen könnyített munkát végezni, illetve edzést kihagyni. Ez pedig cseppet sem könnyíti meg Gellei Imre dolgát. A csapat jövő héten Balatonfüreden edzőtáborozik majd.

Érkezett: Bartha László (Kozármisleny)

Távozott: –

Edzőtábor: 01. 18. Balatonfüred, majd Rovinj (Horvátország)

Első edzőmérkőzés: 01. 19. Ajka (Balatonfüred)

LOMBARD PÁPA TERMÁL FC

Vezetőedző: Véber György

A pápai drukkerek örömmel konstatálhatták, hogy az eddig sérüléssel bajlódó Denisz Rebryk és Vadim Zulevs is együtt gyakorolt már társaival a héten, míg Fűzfa Gergely és a német-olasz kettős állampolgárságú Francesco Di Frisco próbajátékon vett részt Véber György együttesénél. A két kolumbiai légiós majd csak február elején csatlakozhat a kerethez, rájuk tehát még várni kell. Rajtuk kívül újabb játékos érkezéséről egyelőre még nem lehet tudni.

Érkezett: –

Távozott: Béres Ferenc (Tatabánya)

Első edzőmérkőzés: 01. 20. Veszprém (o)

ÚJPEST

Vezetőedző: William McStay (skót)

Egyelőre még nincs új labdarúgó az újpesti keretben sem, az azonban már biztosnak tűnik, hogy Ivan Dudics tavasszal is a lila-fehérek játékosa lesz. A szerb védőnek ugyanis akadtak külföldi kérő, ám végül mégis maradt, Vaskó Tamás ugyanakkor valószínűleg távozik, érte a Leeds United jelentkezett be. Szó volt még a kecskeméti Yannick leigazolásáról, ám ő jelenleg a Debrecennel készül.

Érkezett: –

Távozott: Sándor György (Videoton)

Edzőtábor: 01. 18-24., 02.01-07. Bük

Első edzőmérkőzés: 01. 16. REAC (Vasas-pálya)

VASAS

Vezetőedző: Giovanni Dellacasa (olasz)

Próbajátékosok egész sora vett részt tesztelésen a héten az angyalföldi klubnál, sorsukról később dönt majd a Mészöly Géza helyére kinevezett Giovanni Dellacasa. Borselli, Zurak, Van Dieren, Stipkovic és Medjedovics a hét végéig még biztosan együtt készül a kerettel, így részt vehet a Videoton elleni gyakorlómérkőzésen is. De érkezhet még a nigériai Oyinole is.

Érkezett: –

Távozott: –

Első edzőmérkőzés: 01. 16. Videoton (o)

VIDEOTON

Vezetőedző: dr. Mezey György

Bár az észt támadó, Vitali Guszev meggyőzte a szakmai stáb tagjait arról, hogy érdemes lenne szerződtetni, egyelőre még nem került pont az ügy végére, mivel a játékos visszautazott hazájába. A csapat közben lejátszotta első edzőmérkőzését is, a Videoton-Puskás Akadémia fiataljai ellen 4-0-ra nyert az NB I listavezetője. A következő erőpróba most szombaton lesz, amikor a Vasas ellen játszik dr. Mezey György együttese, mégpedig az angyalföldi klub műfüves pályáján.

Érkezett: Sándor György (Újpest)

Távozott: –

Edzőtábor: 02. 03-13. Belek (Törökország)

Edzőmérkőzés: 01. 09. Videoton-Puskás Akadémia 4-0

Következő edzőmérkőzés: 01. 16. Vasas (i)

ZALAEGERSZEG

Vezetőedző: Csank János

Habár az NB I-es góllövőlistát vezető Rudnevsnek, valamint Bogunovicsnak, Kambernek és Magasföldi Józsefnek is akadnak külföldi kérői, egyelőre mind a négy játékos a ZTE labdarúgója maradt. Rudnevs a héten a lett válogatottal készült a Dél-Korea elleni mérkőzésre. Új játékos érkezéséről sem hallani még, valószínű, hogy mindez majd az esetleges játékoseladások után válhat esedékessé.

Érkezett: –

Távozott: –

Első edzőmérkőzés: 01. 22. Sopron (i)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.