381 képviselő adta le vagyonnyilatkozatát

Minden országgyűlési képviselő határidőre leadta 2009-es vagyonnyilatkozatát – közölte Géczi József Alajos (MSZP), a parlament mentelmi bizottságának az elnöke hétfő este.

MNO
2010. 02. 01. 19:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tájékoztatása szerint ez azt jelenti, hogy 381 országgyűlési képviselő adta le saját és hozzátartozói vagyonnyilatkozatát. Emlékeztetett arra: Kuzma László (KDNP) és Paizs József (MSZP) elhunytak, Lengyel Zoltán lemondott mandátumáról, Horn Gyula (MSZP) nem ad le vagyonnyilatkozatot, Baranya 3. számú választókerületében pedig nincs megválasztott országgyűlési képviselő.

A képviselőkön kívül a következő közhatalmat gyakorló, illetve közjogi tisztséget betöltő tisztségviselők adták le a vonatkozó törvények szerint saját és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatát: a legfőbb ügyész és helyettesei, a Költségvetési Tanács tagjai, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, alelnökei és a Monetáris Tanács többi tagja, valamint a felügyelőbizottság elnöke és tagjai, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettese és a Versenytanács tagjai, a Közbeszerzési Tanács elnöke, alelnöke és tagjai, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnöke és tagjai, az ORTT tagjai.

A képviselők és tisztségviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségük határidőben történt teljesítésével képviselői, illetve tisztségükből eredő jogaikat gyakorolhatják – közölte a szocialista politikus. A képviselők és a tisztségviselők saját vagyonnyilatkozatai nyilvánosak, február 2-tól megtekinthetők az Országgyűlés honlapján a képviselő, illetve a tisztségviselő neve alatt.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.