Ficót semmiképpen sem izgatja a magyar nyelvalap

Robert Fico szerint a magyar kormány által létrehozott nyelvalap a magyarországi választási kampány része, s ezért Pozsonyt az ügy nem nagyon érdekli.• A nyelvalappal beavatkoztunk Szlovákia belügyeibe?

MNO
2010. 02. 01. 16:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ez a Magyar Köztársaságban folyó választási kampány része” – jelentette ki a szlovák miniszterelnök hétfői, pozsonyi sajtóértekezletén. „Politikai gesztusról van szó, ezért minket semmiképpen sem izgat” – tette hozzá. A szlovák kormányfő leszögezte: ugyanakkor félreértés is, mert fizikai személyek a nyelvtörvény megsértéséért nem büntethetők.

„Akkor meg miről beszélünk?” – tette fel a szónoki kérdést Fico. Kifejtette: olyasféle képet akarnak festeni Szlovákiáról, hogy az egy olyan állam, ahol a szlovákiai magyarokat anyanyelvük használatáért megbüntetik. Ez félreértés, mert a nyelvtörvény nem a kisebbségi nyelvhasználatot, hanem az államnyelvhasználatot érinti – mondta a szlovák politikus.

Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön közölte: a magyar kormány 50 millió forintos nyelvalapot hoz létre február 1-jétől azoknak a szlovákiai magyaroknak a kárpótlására, jogsegélynyújtásra, akiket megbírságoltak anyanyelvük használata miatt a szomszédos országban.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.