A RERA (a szövetség angol nevének – Real Estate Research Association – rövidítése) alapító tagjai olyan, hosszú távú szakmai együttműködést kívánnak megvalósítani, amelynek során pontos piaci adatok gyűjtésével és azok objektív feldolgozásával komplex piaci elemzések és reális előrejelzések születhetnek a kereskedelmi ingatlanpiac valamennyi szereplője számára. Az információkat elsősorban az ingatlanfejlesztők, de a gazdasági piackutatók, továbbá a befektetők és az egyes ingatlanpiaci szolgáltatók is kiindulópontnak, referenciaértéknek (benchmark) tekinthetik.
A kezdeményezés azért számít példaértékűnek, mert a piaci mutatókat nem a külföldön alkalmazott sztenderdek alapján, hanem a magyar piac lokális sajátosságainak megfelelően – az eddigieknél részletesebb kategorizálás alapján – vizsgálja a RERA. A szövetség a központi, az Észak-pesti, a Váci úti folyosó, a Dél-pesti, a bel-budai, a Dél-budai, az Észak-budai al-piacokat különbözteti meg, külön kezeli továbbá az agglomerációt is. Az irodapiacon belül az A és a B kategória mellett létrehoznak egy AA kategóriát is, amely a nívós irodaépületeket jelöli. Az első RERA-jelentés február második hetében jelenik meg, azt követően negyedévente publikálja a szövetség.
(MTI)
Amerikai blokád alatt maradnak a venezuelai olajszállító hajók















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!