Két vagon sót szórtak szét a városban

Mosonmagyaróváron 5 millió forint jut a szezonban hóeltakarításra.

MNO
2010. 02. 01. 15:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mosonmagyaróváron eddig kétvagonnyi sót használtak el az utak jégtelenítésére. Kosár Tibor, a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. (VÜF) ügyvezetője szerint a hóeltakarítás, a gépek üzemeltetése a mostani tél idején mintegy ötmillió forintba kerül.

A VÜF munkatársai most tisztítják, rendezik a város zöldterületeit is. A többnapos munkával „áttekinthetővé” tették a Kiserdőt, eltávolították a fák sarjhajtásait, a lelógó ágakat, cserjét irtottak. Megszépült a gimnázium mögötti sportpálya környéke, a Gorkij utca végi zöldterület, az Itató szabad strand, a Wittmann park majoroki részén is dolgoztak. Az óvári temető melletti garázssor téli takarítását évek óta a VÜF vállalja fel, de hétfőn az Éltes iskola mögötti pálya környékén, a közeljövőben pedig a Báger-tónál is találkozhatnak majd a kft. munkatársaival a helybeliek. Ahogy az időjárás engedi, az ősszel elültetett több száz csemetét is ellenőrzik, karózzák, a sérült, beteg fákat pedig kivágják – tudta meg a Kisalfold.hu Szirtl Györgytől, a VÜF munkatársától.

(kisalfold.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.