Németországban már eldőlt az aranyérem sorsa + Képriport

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tulajdonképpen már bajnoknak tekinthető a Bayern München Németországban, mivel a hétvégén 3-1-re győzött a Bochum ellen, ellenlábasa, a Schalke viszont kikapott otthon a Werder Brementől, s jobb gólkülönbsége (+17 a királykékekhez képest) elegendő előnyt jelent a számára, hogy Bajorországba vigye a Salátástálat. Angliában és Spanyolországban továbbra is egyetlen pontnyi az előnye a Chelsea-nek, illetve a Barcelonának, míg Itáliában az Internazionale vezet két egységnyivel a Roma előtt. A francia bajnokság élén álló Marseille ezzel szemben öt ponttal vezet az Auxerre-rel szemben.

Pintér Patrick
2010. 05. 03. 6:34

Franciaország, Ligue 1, 35. forduló

Péntek este Auxerre-ben rendezték a forduló rangadóját a francia pontvadászatban, amely békés 0-0-val ért véget. Ezt természetesen az ötpontos előnnyel vezető Marseille-nek kedvezett, amely 1991 után először nyerheti meg a bajnokságot. Didier Deschamps együttesének azonban még a Lille-re is figyelnie kell valamelyest, hiszen az Olympique a Nancy ellen aratott sikerével még matematikailag odaérhet az első helyre. A Lyon viszont már nem, hiába verte meg az újonc létére szinte végig az élmezőnyben tartózkodó Montpelliert.

A sereghajtó Grenoble rendesen kitömte a PSG kapuját, de a Lens sem bánt kesztyűs kézzel a Saint-Étiennel, s négy remek góllal győzött a zöldek otthonában. A Boulogne háromgólos (!) hátrányból állt fel, s mentett meg egy pontot hazai pályán a Nice ellen, a Monaco viszont csalódástkeltő döntetlent játszott a kiesés ellen egyre kilátástalanabb harcot folytató Le Mans-nal. A címvédő Bordeaux Ciani korai találatával fektette két vállra a Toulouse-t, s feljött az ötödik pozícióba, így a Bajnokok Ligája-indulást jelentő harmadik hely elérésére is van még esélye.

Eredmények:

Grenoble–Paris SG 4-0 (Battles, Dieuze, Akrur, Ljuboja)

Monaco–Le Mans 1-1 (Maazou, ill. Dossevi)

Auxerre–Marseille 0-0

Bordeaux–Toulouse 1-0 (Ciani)

Boulogne–Nice 3-3 (Blayac, Kapo, Cuvillier, ill. Rémy 2, Hellebuyck)

Lille–Nancy 3-1 (Cabaye, Gervinho, Frau, ill. Malonga)

Rennes–Sochaux 1-2 (Marveaux – 11-esből, ill. Briand – öngól, Gavanon)

Saint-Étienne–Lens 1-4 (Diakhaté, ill. Maoulida 2, Akalé, Dzsemaa)

Valenciennes–Lorient 0-0

Montpellier–Lyon 0-1 (Bastos)

Az élmezőny:

1. Marseille 72 pont

2. Auxerre 67

3. Lille 64

4. Lyon 62

5. Bordeaux 60

A góllövőlistát a 15 gólos Mamadou Niang (Marseille) és Kevin Gameiro (Lorient) vezeti.

Németország, Bundesliga I, 33. forduló

Eldőlt az aranycsata a hét végén, hiszen a Schalke hazai pályán 2-0-ra kikapott a remek hajrát nyitott Werder Brementől, a Bayern viszont Thomas Müller mesterhármasával legyőzte a Bochumot. A királykékek matematikailag ugyan még beérhetik a bajorokat, ám a 17 gólnyi különbség reálisan nézve behozhatatlan. S ha ezt mégis ledolgozná Felix Magath együttese, akkor erős bundagyanúnak lenne kitéve a csapata… Éppen ezért a Bayern játékosai már ünnepeltek a találkozó után, kipipálva az első sikert ebben a szezonban. A Német Kupa és a Bajnokok Ligája-elsőség még várat néhány hetet magára.

Kiesett viszont a Hertha BSC, Dárdai Pál csapata, miután csak döntetlenre volt képes a Leverkusen otthonában. A magyar középpályás nem játszott a találkozón. A fővárosiak 1995 után kényszerültek újra búcsút inteni az első osztálynak. Az ez elől menekülő Hannover 6-1-re elgázolta a Mönchengladbachot (mind a hat hannoveri gólt más-más játékos szerezte), elkerülve ezzel a kiesőpozíciókat, s letaszítva oda a Hamburgban kiadós vereséget szenvedett Nürnberget.

A másik újonc, a Freiburg Kölnben játszott egy békés döntetlent, bebiztosítva ezzel élvonalbeli tagságát. Hajnal Tamás végig a pályán volt a Dortmundban, mely ikszelt a címvédő Wolfsburggal, de egy pontot szerzett a Szalai Ádámot az utolsó 12 percre bevető Mainz is Stuttgartban, úgy, hogy már 2-0-ra is vezetett.

Eredmények:

Stuttgart–Mainz 2-2 (Marica 2, ill. Fathi, Schürrle)

Bayern München–Bochum 3-1 (T. Müller 3, ill. Fuchs)

Köln–Freiburg 2-2 (Tosic, Freis, ill. Idrissou 2)

Leverkusen–Hertha BSC 1-1 (M. Friedrich, ill. Raffael)

Schalke–Werder Bremen 0-2 (Özil, Hugo Almeida)

Hannover–Mönchengladbach 6-1 (Haggui, Pinto, Ya Konan, Hanke, Chahed, Bruggink, ill. Herrmann)

Hamburg–Nürnberg 4-0 (Petric 2, Pitroipa, Van Nistelrooy)

Dortmund–Wolfsburg 1-1 (Stiepermann, ill. Dzeko)

Frankfurt–Hoffenheim 1-2 (Schwegler, ill. Tagoe 2)

Az élmezőny:

1. Bayern München 67 pont

2. Schalke 64

3. Werder Bremen 60

4. Leverkusen 58

5. Dortmund 57

A góllövőlistát a 21 gólos Stefan Kiessling (Leverkusen) és Edin Dzeko (Wolfsburg) vezeti.

Olaszország, Serie A, 36. forduló

Az Internazionale éppen a Roma városi riválisa otthonában, a Lazio vendégeként szerzett három pontot a hétvégén, így hiába nyertek a Farkasok is Pármában, a két csapat között megmaradt a kétpontos különbség. Két fordulóval a vége előtt ez nem kevés, de így is behozható. Egyébként a hétvégén a tabella első hat helyezettje mind nyerni tudott: a Milan Ronaldinho tizenegyes-góljával a Fiorentina ellen, a Sampdoria otthon, míg a Palermo és a Napoli idegenben. A Juventus döntetlenjével a hetedik helyre csúszott vissza.

Győzött a Bari is, melyben Koman Vladimir ismét kezdő volt, s ismét lecserélték őt a hajrában, a 78. percben. A héten sokáig úgy tűnt, hogy Gosztonyi András kezdő is lehet a Bariban, végül még a keretbe sem fért be. Antonio di Natale újra gólt lőtt az Udinesében, így megállíthatatlanul halad a gólkirályi cím felé.

Eredmények:

Parma–Roma 1-2 (Lanzafarne, ill. Totti, Tadeei)

Milan–Fiorentina 1-0 (Ronaldinho – 11-esből)

Siena–Palermo 1-2 (Calaio, ill. Cavani, Miccoli)

Atalanta–Bologna 1-1 (Guarante, ill. Peluso – öngól)

Cagliari–Udinese 2-2 (Lazzari, Jeda, ill. Di Natale, Sánchez)

Bari–Genoa 3-0 (Meggiorini, Castillo, Barreto)

Chievo–Napoli 1-2 (Granoche, ill. Denis, Lavezzi)

Catania–Juventus 1-1 (Silvestre, ill. Marchisio)

Sampdoria–Livorno 2-0 (Cassano, Ziegler)

Lazio–Internazionale 0-2 (Samuel, Motta)

Az élmezőny:

1. Internazionale 76 pont

2. Roma 74

3. Milan 67

4. Samdoria 63

5. Palermo 61

A góllövőlistát a 26 gólos Antonio di Natale (Udinese) vezeti.

Spanyolország, Primera Divisón, 35. forduló

A Barcelona 4-1-re megverte a Villarrealt idegenben, a Real Madrid a 90. percben szerzett Cristiano Ronaldo-góllal 3-2-re az Osasunát – Vadócz Krisztián a 43. percben gólt lőtt Casillasnak –, így három fordulóval a vége előtt még mindig egy pont a különbség a spanyol liga két aranyvárományosa között. A Barcában Messi, a Realban Cristiano Ronaldo duplázott, előbbi így már 29, utóbbi 22 gólnál jár a bajnokságban.

Most nem David Villa, hanem a szerb Zsigics lőtte a gólokat a Valenciában, amely az Espanyol vendégeként diadalmaskodott 2-0-ra. A Sevilla is simán verte a csütörtök este az Európa-liga döntőjébe jutott Atlético Madridot. A Zaragoza idegenben győzte le a Deportivót, ám ezzel még közel biztosította be első osztályú tagságát, elvégre az utolsó helyen álló Xerez is nyert 2-1-re az Almería ellen, így papíron még bent maradhat, bár hátránya öt pont a még vonalfölötti Málagához képest. A további két veszélyeztetett közül a Valladolid gól nélküli döntetlenre végzett a Getafe ellen, a Tenerife pedig legyőzte a Santandert. Az alsóházban sem dőlt még el semmi, itt is nagy küzdelem várható a pozíciókért.

Eredmények:

Valladolid–Getafe 0-0

Deportivo–Zaragoza 0-1 (Colunga)

Málaga–Gijón 1-1 (Caicedo, ill. Apono – öngól)

Xerez–Almería 2-1 (Armenteros, Bermejo, ill. Soriano)

Tenerife–Santander 2-1 (Martínez, Ayoze – 11-esből, ill. Xisco)

Espanyol–Valencia 0-2 (Zsigics 2)

Villarreal–Barcelona 1-4 (Llorente, ill. Messi 2, Xavi, Krkic)

Sevilla–Atlético Madrid 3-1 (Negredo 2, mindkettőt 11-esből, Luis Fabiano, ill. Tiago)

Real Madrid–Osasuna 3-2 (Cristiano Ronaldo 2, Marcelo, ill. Aranda, Vadócz)

Bilbao–Mallorca 1-3 (Llorente, ill. Castro, Nunes, Aduriz)

Az élmezőny:

1. Barcelona 90 pont

2. Real Madrid 89

3. Valencia 65

4. Mallorca 59

5. Sevilla 57

A góllövőlistát a 29 gólos Lionel Messi (Barcelona) vezeti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.