Óriási küzdelem várható a „halálcsoportban”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az egyre inkább közelgő labdarúgó-világbajnokságot felvezető sorozatunk mai részében a G csoportot mutatjuk be, melyben Brazília, Portugália, Elefántcsontpart és Észak-Korea legjobbjai küzdenek majd egymással. A négyesből kétség kívül két válogatott lóg ki, Brazília felfelé, Észak-Korea pedig lefelé, már ami a várható erőviszonyokat jelenti. Ám balgaság lenne lebecsülni az ázsiai válogatottat, elvégre 1966-ban már egyszer megtréfálták az olasz és a most is ellenfél portugál nemzeti tizenegyet.

Pintér Patrick
2010. 05. 29. 6:00

Portugália

Európa braziljainak is szokták nevezni a portugál válogatottat, bár a két csapat egymás elleni eredményeiből következtetve az öreg kontinens képviselői messze elmaradnak a dél-amerikaiaktól. Világbajnokságon is csak négyszer jártak eddig, 1966-ban, 1986-ban, 2002-ben és 2006-ban, s felemás teljesítményt mutattak ezeken a tornákon. A legelős alkalommal rögtön harmadik helyen zártak, mint ahogy legutóbb is beverekedték magukat a legjobb négy közé, ahol azonban a franciák, majd a németek is jobbnak bizonyultak náluk. A köztes két alkalommal viszont még a csoportból sem tudtak továbblépni. Jelenleg ugyan harmadikok a FIFA-világranglistán, ám ne legyünk őszintétlenek, s nyugodtan valljuk be, lenne pár válogatott, amelyet elé tudnánk sorolni, s aligha tévednénk vele nagyot. Ráadásul, olykor a labdarúgók mentalitásával is van némi probléma, erre jó néhányszor már rá is fáztak: a 2002-es vb-n alábecsülték a dél-koreaiakat, ki is kaptak tőlük 1-0-ra, ami a búcsút jelentette akkor a tornától, két évvel később pedig őrjöngő hazai publikum előtt is képesek voltak kikapni a görögöktől az Európa-bajnokság döntőjében, életük nagy lehetőségét elpuskázva.

S a selejtezőkben is jó néhányszor ráfáztak erre, többször is csak döntetlent értek el gyengébb riválisaikkal szemben, míg legutóbb a Zöld-foki-szigetek, verhetetlennek aligha nevezhető legényei ellen értek el nemzeti botrányt okozó 0-0-t. A világbajnokságig van még némi idő finomítani a dolgokon, Kamerun és Mozambik ellen még pályára lépnek, hátha ott már szebbik arcukat mutatják a luzitánok. Hiszen van nekik olyan is, s még mielőtt bárki azt hinné, hogy direkt módon le akarjuk húzni a keresztvizet selejtezőbeli ellenfelünkről, itt jegyezzük meg, a játéktudást illetően aligha van olyan csapat Európából, amely erősebb kerettel érkezik Afrikába. Ám mint CSAPAT, akadnak hiányosságai.

A legnagyobb sztárok, mint Ricardo Carvalho, Pepe, Deco, Simao Sabrosa, Nani és mindenekelőtt Cristiano Ronaldo, mind-mind született zsenik. Egyedül kapusposzton gyengébb a csapat, itt Eduardo lehet a befutó. Előtte a Miguel, Ricardo Carvalho, Pepe, Paulo Ferreira négyes játszhat, középen a Nani, Raúl Meireles, Deco, Simao Sabrosa kvartett irányíthat, míg elől Cristiano Ronaldo és Hugo Almeida rugdoshatja majd a gólokat. A védelemből Miguelen kívül mindenki sokat volt sérült az elmúlt szezonban, kérdés, mennyire érződik meg rajtuk a meccshiányt, mint ahogy hasonló gondjai lehetnek Decónak is, akit mindössze 10 alkalommal szerepeltetett Carlo Ancelotti a Chelsea-ben bajnoki mérkőzésen. A játékmester mindenesetre amondó, a portugálok idén a csúcsra juthatnak. S valószínűleg ebben bízik Carlos Queiróz szövetségi kapitány mellett sok-sok portugál drukker is.

Elefántcsontpart

Bombaerős kerettel érkezik a világbajnokságra Elefántcsontpart is, amely eddig csupán egyszer, de éppen legutóbb, 2006-ban tudta kvalifikálni magát a tornára. Akkor is elpártolt mellőle a szerencse, elvégre az argentinokkal, a hollandokkal és a szerbekkel kerültek egy csoportba az Elefántok, s már a csoportmérkőzések után búcsúzni kényszerültek. Ám a játékosok állítják, sokat tanultak a négy évvel ezelőtti eseményekből, s ígérik, Dél-Afrikában jobban figyelnek majd, mint tették azt Németországban. Ráadásul az afrikai környezet is inkább illik hozzájuk, bár ha a légiósok számát figyeljük, az európai klíma sem jelenthetett volna akadályt a jó szereplésben.

1992 óta csak külföldi tréner ült az elefántcsontparti kispadon, sorrendben Robert Nouzaret, Philippe Troussier, Henri Michel, Uli Stielike (kétszer is), Gérard Gili, Vahid Halilhodzic, most pedig Sven-Göran Eriksson. Tőlük leginkább a taktikai elemeket sajátították el a technikailag meglehetősen képzett labdarúgók, akik közül sokan az öreg kontinensen is hírnevet szereztek maguknak: a jelenlegi keretből Boka, Demel, Eboué, K. Touré, Zokora, Y. Touré, Keita, Drogba, Kalou, Dindane mind-mind elismert játékosok, s hogy mást nem mondjunk, sztárok. Kétség sem férhet hozzá, hogy az elefántcsontparti lesz a legerősebb afrikai csapat a vb-n.

Észak-Korea

A legsötétebb ló kifejezést minden további nélkül alkalmazhatjuk az észak-koreai válogatottra, amelyről alig-alig érkeztek hírek Európába a világbajnokság előtt. A nemzeti együttes eddig csupán egyszer jutott ki vb-re, 1966-ban, akkor viszont meglepetést meglepetésre halmozott. A csoportmérkőzések során 1-0-ra legyőzte az olasz csapatot, majd a negyeddöntőben 3-0-ra is vezetett a portugálok ellen, ám jött Eusebio, s egy négyessel megfordította a mérkőzést, melyet végül 5-3-re a luzitánok nyertek. Kettejük összecsapása tehát igazi csemegét ígér majd a szurkolóknak.

A keretben aligha van ismert név, légiós is csak három: An Jung-Hak és Dzsong Te-Sze Japánban, míg a csapatkapitány Hong Jond-Dzso Oroszországban, az FC Rosztov csapatában játszik. A szereplési listát Kim Jung-Dzsun vezeti 53 fellépéssel, mögötte a szintén védő Nam Szong-Csol és Mun In-Guk következik 42-42 találkozóval. A góllövők közül Dzsong Te-Sze a listavezető 14 találattal, őt a már említett Hong követi tizeneggyel. A hazai bajnokságból hat játékost ad a keretbe az April 25, ötöt az Amrokgang, míg hármat-hármat a Pjongjang City és a Rimjangszu. Érdekes módon a svájci FC Wilben futballozó Kim Kuk-Dzsin kimaradt a szűkítésnél.

Annyi bizonyos, hogy az együttest nem buzdíthatja egyetlen honfitárs sem a világbajnokságon, mivel a kommunista állam nem adott ki vízumot a szurkolóknak, ezért a kínaiak fogják bíztatni a KNDK focistáit. Akik nem mellesleg Svájcban készülnek fel a nagy megmérettetésre. Bár egyes vélemények szerint akár meglepetést is okozhatnak, a komoly szaksajtó szerint csak a pofozógép szerepét fogják majd betölteni. Ennek némileg ellentmond, hogy a selejtezőkben magabiztosan menetelt a csapat, a gyakran ötfős védelem biztos lábakon állt, alaposan megkeserítve a rivális csatárok életét. A korábbi remek labdarúgó, Kim Jong Hun vezette gárda tehát továbbra is megosztja a szakmát. Majd a pályán eldől minden.

Csoportmérkőzések

Június 15., 16.00, Port Elizabeth: Elefántcsontpart–Portugália

Június 15., 20.30, Johannesburg: Brazília–Észak-Korea

Június 20., 20.30, Johannesburg: Brazília–Elefántcsontpart

Június 21., 13.30, Fokváros: Portugália–Észak-Korea

Június 26., 16.00, Durban: Portugália–Brazília

Június 26., 16.00, Nelspruit: Észak-Korea–Elefántcsontpart

MNO-tipp a csoport végeredményére

1. Brazília

2. Portugália

3. Elefántcsontpart

4. Észak-Korea

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.