A Rákóczi Szövetséget kérték fel a felvidéki árvízi segély kezelésére

A kormány a Rákóczi Szövetséget kérte fel a felvidéki árvízkárok enyhítésére szánt ötvenmillió forintos összeg kezelésére, a szervezet a Magyar Koalíció Pártjával (MKP) közösen vizsgálja meg az egyes támogatások kiosztásának lehetőségét.

MNO
2010. 07. 20. 13:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzetpolitikai államtitkárság ezt kedden közölte az MTI-vel, miután megbeszélést folytatott Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, Halzl József, a szövetség elnöke és Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke.

A kommünikében felidézik, hogy a 2010 júniusában bekövetkezett árvíz okozta károk enyhítésére a kormány 50 millió forintot különített el a szlovákiai magyar települések, illetve a károsultak részére. Erről a közvéleményt Heizer Antal pozsonyi magyar nagykövet tájékoztatta július 7-én a Magyar Koalíció Pártja rendezvényén Dunaszerdahelyen.

Mint a közleményben tudatják: a magyar kormány egy civil szervezetet, a Rákóczi Szövetséget kérte fel az árvízkárok enyhítésére szánt összeg kezelésére. A Rákóczi Szövetség a MKP-val közösen vizsgálja meg az egyes támogatások kiosztásának lehetőségét. A felek közös érdeknek tartják, hogy a kért támogatások a lehető legrövidebb időn belül eljussanak az árvíz által leginkább sújtott területekre – olvasható az államtitkárság állásfoglalásában.

Az elmúlt hetekben a pozsonyi Új Szó többször írt arról, hogy mikor és kinek fogják átküldeni a fent említett 50 millió forintot. Az újság hétfőn számolt be arról az értesüléséről, hogy nem az MKP-ra, hanem a Rákóczi Szövetségre bízhatja a magyar kormány annak a keretnek a szétosztását, amelyet a felvidéki árvízkárosultak megsegítésére különített el.

A Rákóczi Szövetség 1989-ben alakult azzal a céllal, hogy a határon túl élő magyar kisebbségek nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési és érdekképviseleti tevékenységét segítse és hatékonyan részt vállaljon identitástudatuk megőrzésében. A szövetségnek – honlapja szerint – jelenleg Kárpát-medence-szerte több mint 9000 tagja és csaknem 200 helyi szervezete van, a tömörülés az általa kitűzött célok hatékonyabb elérése érdekében 1990-ben létrehozta alapítványát, a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítványt, melynek tevékenysége elsősorban a felvidéki magyarság sokoldalú támogatására terjed ki.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.