A Jobbik nemzetbiztonsági kabinetje vezetőjének kilépését az MNO írta meg elsőként a múlt héten. Szabó Gábor pártigazgató akkor azt mondta lapunknak, hogy a pásztói alapszervezet elnöke „magánéletileg és egzisztenciálisan is kifáradt”, ezért hagyta el a pártot.
Navratil Attila lapunkhoz eljuttatott nyilatkozatából azonban az derül ki, hogy döntésének komoly politikai okai voltak. Bár levelében úgy fogalmaz, nem kívánja indokait részletekbe menően a nyilvánosság elé tárni, néhányat azért elárul.
Mint írja, a „2009-es európai parlamenti választások után a párt felső vezetésébe is jól érzékelhetően megindultak a gyanús beszivárgások, ezért mint a nemzetbiztonsági kabinet elnöke több alkalommal kértem a Jobbik vezetését, hogy adjon »zöld utat« a kabinet belső védelmi programjának beindításához”. Kérését a vezetés nem támogatta. Szerinte ennek volt köszönhető az, hogy az országgyűlési választási kampányban ellenfeleik „óriási csapásokat mértek a Jobbikra”. A kabinet jelentéseit figyelmen kívül hagyták, sőt egyre jobban háttérbe szorították őket. Az általuk jelzett személyek „a mai napig is kifejtik tevékenységüket”, mely számára vállalhatatlan – fogalmaz Navratil.
Feszültségek?
Azt is felrója az országos elnökségnek, hogy letérítették a pártot „eredeti útjáról, melyet eddig a mozgalmi jelleg határozott meg, és amely biztosította a Jobbik korábbi sikereit is”. Szerinte ennek következtében „a Jobbikra eddig jellemző és a 2010-es választási programban hangoztatott jelzők – úgymint »A nép nevében«, az alulról szerveződés vagy a szervezeti autonómia – mára szinte teljesen megszűntek” – írja.
Ennek következtében „fokozatosan kezdi elveszíteni korábbi arcát, és a frakció egyes tagjai jól érzékelhetően igyekeznek betagozódni a politikai »elit« közé. Ez komoly feszültségeket okoz a frakcióban, és ennek következményei országszerte kihatnak a szervezetek munkájára is. A negatív folyamat megállítására és visszafordítására nincs elnökségi akarat” – olvasható a nyilatkozatban. Meglátása szerint a Jobbik hanyatlásnak indult, melyhez nem kívánja a nevét adni.
Navratil Attila Pásztón indult a 2010-es parlamenti választásokon, de nem jutott be az Országgyűlésbe, Becsó Zsolt (Fidesz–KDNP) mögött a második helyen végzett. Nevéhez fűződik a párt csendőrséggel kapcsolatos koncepciójának a kidolgozása. 2007-ig, 25 éven át a Köztársasági Őrezred tagja volt. 2008-ban lépett be a Jobbikba.
Ismert, a szombati Magyar Nemzet számolt be arról, hogy értesülései szerint szemben áll egymással a Jobbik elnöksége és a frakció a Magyar Gárda és Budaházy György melletti kiállás kapcsán. A lapunknak nyilatkozó Pősze Lajost hétfőn vissza is hívták frakcióvezető-helyettesi tisztségéből.
Luxus a Riviérán, vér Ukrajnában – bemutatták Ábrahám Róbert dokumentumfilmjét














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!