Elbúcsúzott Debrecentől a Kispál

Huszonhárom éves fennállást követően a Kispál és a Borz tegnap utolsó debreceni koncertjét adta a Campus-fesztiválon. Az igencsak nosztalgikus, '90-es évek életérzést kölcsönző, a harmincas korosztály számára már-már retró bulit követően a francia Bob Sinclar keverte a tört ütemeket.

Balogh Roland
2010. 07. 24. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bob Sinclar szereti önmagát. Sőt, nagyon szereti. Többek között ez is kiderülhetett azok számára, akik tegnap is a debreceni Campus-fesztivált választották szórakozásképp. A francia produkciójában ugyanis számtalan esetben azzal találkozhatott az ember, hogy két ritmus között maga mutogatva ünnepli, ünnepelteti saját személyét. Ehhez képest a fellépés nem tűnt teljesen kiforrottnak, itt-ott – laikus fül számára is hallható – keverési gondokkal kellett szembesülni. Azt azonban nem tudni, hogy Sinclar ezt tudatosan választotta, vagy valóban por került a gépezetbe. Aki a nagyszínpad környékén ropta, számos külsős anyagot felfedezhetett a francia játékában, például a Manu Chaót, ATB-t, vagy Faithlesst.

Sinclar előtt egyébként a '90-es évek nagy ikonja, a Kispál és a Borz melengette a harminchoz-negyvenhez közeledő társaságot. Érdekes volt megfigyelni, hogy a közönség gyakorlatilag kettévált, a tizenéves fiatalok az újabb szerzeményekre ugráltak, míg az idősebbek olyan remekműveket vártak, mint a Zsákmányállat, Autók a tenger felé, Forradalmár, Szőkített nő vagy épp a Húsrágó hídverő. A nosztalgiázók természetesen mindent megkaptak, talán az egyébként nem igen játszott Jutka hiányzott a fanatikusoknak. Voltak persze érzékeny pillanatok is, a Szívrablást például olyannyira sikerült melankolikussá áthangszerelni, hogy sokak szemében könnycseppek csillantak.

A tört ritmusok kedvelőinek adott kifejezetten fogyasztható anyagot a Dub székházban éjféltől Solymosi Vilmos, azaz Dj Bootsie. Kétórás szettjében gyakorlatilag kapott hideget-meleget a jószerével babzsákokon alvó publikum. Néhányan azonban nem adták fel, makacsul tartották magukat a lemezlovas pult előtt, átadva magukat az igazán változatos, olykor virtuóz váltásokat produkáló hangrendszernek.

Aki ismét megvárta a napfelkeltét, ugrálhatott egy-két sátor előtt még dübörgő kihangosított zenére, vagy ha megéhezett, például frissen sütött lángost is magához vehetett, hogy felkészülhessen a mai zárónapra. A fesztivál búcsúnapján a nagyszínpadon többek között a debreceni kultcsapat, a Tankcsapda, valamint a lányokat sikoltásra késztető Kiss Tibi fémjelezte Quimby húzza a talp alá valót. A diszharmonikus ütemeket kedvelőknek pedig például Cadik, vagy az osztrák Dorian Concept játszik a Dub székházban. Kellemes finisnek ígérkezik Palotai hajnali 3 órakor kezdődő fellépése, hogy méltó módon le lehessen vezetni a négynapos feszültséget.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.