Halálra késelték egy kanna borért

Halálra késeltek egy 62 éves férfit ajkai lakásában. Támadói egy kanna borral távoztak, mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság – mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője kedden Veszprémben.

MNO
2010. 07. 20. 11:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A panellakásban élő férfi nem bírta elviselni az éjszakai hőséget, és július 15-én éjszaka elment aludni közelben lévő, ám régóta nem lakott családi házukba – közölte sajtótájékoztatóján Pogány Péter alezredes. Elmondta: a 62 éves ember hajnali 3 óra körül zajra ébredt, ám ekkor egy takarót dobtak rá, majd ütni-verni kezdték, s többször késsel is megszúrták.

A támadók a házban pénzt, értékeket nem találtak, s végül egy műanyag kannát vittek csak magukkal, amelyben bor volt – mondta az alezredes. Hozzátette: a súlyosan sérült férfi kitámolygott az utcára, s ott talált rá hajnali négy órakor egy arra haladó lakos, aki értesítette a mentőket és a rendőrséget.

A bántalmazott ember a kórházba szállítást követően meghalt – mondta a bűnügyi osztályvezető, megjegyezve, hogy halálát tüdőszúrás miatti elvérzés okozta. A férfit öt szúrás érte, több bordája is eltört, s azok is átszúrták a tüdejét – tette hozzá Pogány Péter.

Hangsúlyozta, hogy a bűntett elkövetésével alaposan gyanúsítható embereket – egy 26 éves és egy 32 éves ajkai hajléktalan férfit – néhány óra alatt elfogta és őrizetbe vette a rendőrség, s már az előzetes letartóztatásukat is elrendelte a bíróság. Elfogásukkor mindketten ittas állapotban voltak, a bűnesetről vallomást tettek. A két hajléktalan egy biciklit akart ellopni a szomszédos ház udvaráról, ám észrevették, hogy az elhagyatott családi ház ajtaja nyitva van, így bementek kutatni, s ekkor látták meg az ott alvó embert.

Pogány Péter rámutatott, hogy az elsődleges adatok alapján halált okozó testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt indítottak eljárást a két hajléktalan ellen, de a további nyomozás során vizsgálni fogják, hogy a gyanúsítottak cselekménye nem minősül-e emberölésnek.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.