Jobban védik a hajózókat

Egy júliusban elfogadott uniós rendelet szerint 2012. január 1-től azok az utasok is szélesebb körű garanciával rendelkeznek utazásuk során, akik más közlekedési formák helyett inkább a hajózási formát preferálják – közölte Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.

MNO
2010. 07. 13. 6:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a rendelet ugyanis már részletesen szabályozza a tengeri és belvízi közlekedést igénybe vevő utasok jogait, illetve azok érvényesítési lehetőségeit. Kiemelten foglalkozik a rendelet az utasok közötti hátrányos megkülönböztetés tilalmával, az utasokat késés, illetve járattörlés esetén megillető jogokkal, taglalja a panaszok kezelésének módját, tisztázza a rendelet végrehajtása kapcsán felmerülő kérdéseket és meghatározza az utasok számára minimálisan nyújtandó tájékoztatás tartalmi követelményeit.

A légi utasok jogait szabályozó uniós jogszabályhoz hasonlatos módon a hajó késedelmes indulása vagy törlése esetén a szállítónak a lehető legkorábban tájékoztatnia kell az utasokat, legkésőbb azonban a menetrend szerinti indulást követően 30 perccel. A 90 percet meghaladó késés esetén már gyorsétkeztetést és frissítőt kell az utasok számára biztosítani. Amennyiben a késés olyan mértékű, hogy az utasnak emiatt éjszakáznia kell, ekkor már a fentiekkel egyetemben díjmentes fedélzeti vagy parti szálláshely is jár az utasoknak, sőt, az esetleges kikötői terminál és szálláshely közötti utazás költségét is a szállító állja ez esetben.

További biztosíték az utasok részére azon kitétel, mely szerint a már említett 90 percet túllépő késéskor vagy járattörlés esetében az utas élhet az átfoglalás jogával, természetesen felár fizetése nélkül vagy dönthet úgy is, hogy eláll a szerződéstől és a menetjegy árának visszatérését követelheti. Az utas ezen felül kártérítést is követelhet akkor, ha a szerződésben foglalt célállomásra késve érkezik meg, hangsúlyozva azt is, hogy ezzel a közlekedéshez való jogát nem veszti el. A kártérítés összegének mértéke a késés időtartamához igazodik, ennek alapján a menetjegy árának 25-50 százalékát követelheti a késést szenvedett hajó utasa.

A rendelet szigorú feltételeket szab a szolgáltató mentesülésére vonatkozóan, hiszen csak akkor mentesül kártérítési kötelezettsége alól, ha az utast még a menetjegy megvásárlását megelőzően tájékoztatta a járattörlésről vagy a késésről, illetve ha a járattörlés vagy a késés oka az utas szándékos magatartására vezethető vissza – áll a közleményben.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.