Kevesebb a kínai gabonatermés

Hét év után először csökkent a betakarított nyári gabona mennyisége Kínában – tájékoztatott az országos statisztikai hivatal (NBS) hétfőn.

MNO
2010. 07. 12. 18:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyári gabona mennyisége az idén 123,2 millió tonna lett, 0,3 százalékkal, 390 ezer tonnával kevesebb, mint tavaly. Az NBS közleménye szerint a termés csökkenésének oka a délnyugat-kínai régióban korábban tapasztalt szárazság, aminek következtében Kujcsou (Guizhou) és Jünnan (Yunnan) tartományok földjei 1,69 millió tonnával kevesebb gabonát adtak. A térségben némileg nőtt a művelt területek aránya, a fajlagos hozam 0,4 százalékkal visszaesett a tavalyi évhez viszonyítva, megközelíti a 4,5 tonnát hektáronként.

A kínai mezőgazdasági miniszter, Han Csang-fu (Han Changfu) korábban már jelezte, hogy a súlyos aszály és az északi országrészben tapasztalt rendkívüli hideg módosítja az idei terméskilátásokat. Áprilisban a központi kormány 2,4 milliárd jüan támogatást különített el az aratásra. A nyári termés mintegy az egynegyedét teszi ki az összterméshozamnak. A nyári gabonatermés hat éven át nőtt folyamatosan, és tavaly elérte a 123,35 millió tonnát, 2,6 millió tonnával többet, mint egy évvel korábban. Szakemberek úgy vélik, hogy Kína bőséges gabonatartalékával képes lesz az árakat a szükséges szinten befolyásolni, és nem kell a fogyasztói árak emelkedésétől tartani.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.