A fideszes jelölt, Stumpf István alkalmasságát firtató kérdésre Balsai István kijelentette: az ellenzék nem a jelölt alkalmasságát, hanem a törvényes feltételek hiányát kérte számon, de a jelölt 25 éves szakmai munkásságot mutatott fel. (A törvény szerint az Alkotmánybíróság tagja kiemelkedő tudású elméleti jogász vagy legalább húszévi szakmai gyakorlattal rendelkező jogász lehet.) A csütörtöki alkotmánybíró-választással kapcsolatban elmondta: egy a nyolc jelölt nevét tartalmazó listát kapnak a képviselők, közülük egyet vagy kettőt lehet megjelölni, ha valaki ennél több vagy egy nevet sem ikszel be, az érvénytelen szavazatnak számít.
Stumpf alkalmas alkotmánybírónak
Stumpf István szerint tudományos előélete és jogászi munkája teljességgel megfelel az alkotmánybírói poszt betöltéséhez szükséges előírásokat tartalmazó törvény betűjének és szellemének. Az alkotmánybíró-jelölt azt mondta, ahogy korábbi munkáit, közte a kancelláriaminiszterséget szakmai feladatként fogta fel, az alkotmánybírói posztra is így tekint. Megismételte: 25 éven keresztül olyan munkahelyeken dolgozott, olyan vezető pozíciókban volt, amelyhez szükséges az állam- és jogtudományi végzettség.
Felidézte: állam- és jogelmélet oktatásával kezdődött a pályája, ez kibővült a Harvard Egyetemen szerzett tapasztalatokkal, megerősödött a közigazgatás- és az államtudomány irányába, most az egyetemi habilitációval olyan szintre jutott, amely egyértelműen demonstrálja, hogy ezen a területen jelentős tudományos eredményeket képvisel.
A jelölt úgy vélekedett, hogy az Alkotmánybíróságon most is számos hozzá hasonló tudományos háttérrel rendelkező bíró tevékenykedik, az alkotmánybírósági döntések többsége pedig az állam, a közigazgatás és az állampolgárok konfliktusát fedi le. Többször aláhúzta: kancelláriaminiszteri tapasztalata kifejezetten hasznára válhat az Alkotmánybíróság működésének.
A függetlenséggel kapcsolatban az amerikai modellt emelte ki, amely szerint ha egy republikánus elnök egy republikánus érzelmű bírót jelöl, akkor annak függetlenségét az biztosítja, hogy ha bekerült a testületbe, onnantól kezdve a saját jogmeggyőződése alapján dönt.
(MTI)
Kényszersorozás a boltban: fejbe verték, majd elhurcolták a fiatal férfit + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!