Minden második ember elégedetlen Obamával

Az amerikai választóknak már a fele elégedetlen Barack Obama elnök gazdasági teljesítményével – közölte hétfőn a Rasmussen közvélemény-kutató intézet.

MNO
2010. 07. 12. 19:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A társadalom ilyen nagy hányada még nem értékelte gyengének Obama gazdasági teljesítményét. Az elnök 2009. januári hivatalba lépésekor még csak 25 százalék mondta azt, hogy Obama gazdasági téren gyenge, 52 százaléknak az volt a meggyőződése, hogy jól vagy kiválóan kezeli a gazdasági problémákat. Ez utóbbi mutató mostanra 36 százalékra apadt.

Jóllehet az Obama-kormány tisztviselői rendszeresen azt üzenik a közvéleménynek, hogy a gazdaság állapota folyamatosan javul, a választók nagy része nem így gondolja. Csak a válaszolók 28 százaléka ért ezzel egyet, 48 százalék úgy érzi, romlik a helyzet. Az elnök gazdaságpolitikájának támogatottsága a 787 milliárd dolláros ösztönzőcsomag tavalyi törvénybe iktatása után kezdett apadni. Jelenleg csak a közvélemény 29 százaléka ítéli meg úgy, hogy a serkentőcsomag jótékony hatással volt a gazdaságra.

Elemzők szerint a gazdaság helyzetének megítélése fontos szerepet fog játszani a novemberi kongresszusi választásokon. A Demokrata Párt várhatóan veszít állásaiból, s ebben nagy szerepet fog játszani az, hogy Obama gazdasági intézkedéseit a közvélemény egyre növekvő hányada hibásnak ítéli.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.